Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)
IV. Szlovákia településszerkezete
A (cseh)szlovák honfoglalás fontosabb lépései A nyelvi-nemzetiségi küzdelem vetése már a kommunizmus évtizedeiben beérett, a magyar nemzetiségű lakosok aránya a népességen belül 10% körüli szintre süllyedt, a 2001-es népszámlálás idején Szlovákia népességének csak 9,7%-a vallotta magát magyar nemzetiségűnek. A városokon belül az arány még alacsonyabb, 6,6% volt. A városokat is csoportosíthatjuk, mert ha nagyság szerint elkülönítjük a nagyvárosokat, akkor bennük igen alacsony arányban találunk magyar lakosokat (20. táblázat). Különösen a kerületi központtá lett székhelyeken találunk kevés magyart. Pozsony 31 ezres magyar népessége 16 ezerre csökkent, Kassa 33 ezres magyar népessége 8940 főre süllyedt. Nyitra és Nagyszombat úgy lettek a közigazgatásilag szándékosan ketté osztott Mátyusföld központjai, hogy a kerületük déli felében többségi lakos magyarok aránya bennük, a központokban 1,71%, illetve 0,21%. Komárom mint hajdani nagy város népessége az eltelt évtizedek alatt alig emelkedett, az 1910-es 19 391 főről 2001-re 37 366 fős várossá nőtt csak. A városok megoszlásában azonban sokkal döntőbb tényező a földrajzi elhelyezkedés, mert Komárom mellett Kassa és Pozsony is a déli, magyar szlovák határ menti városoknak minősülnek, Léva és Érsekújvár viszont a magyar-szlovák nyelvhatárhoz közel fekvő városok. Külön figyelemre méltó az egyéb nemzetiségi kategória magas aránya. Míg a 20. táblázatban bemutatott nagyvárosok magyar népessége 3,86%-os, addig ugyanezen városokban az egyéb népesség aránya 4,90%-os. Közülük legnagyobb számban a csehek szerepelnek (23 298 fő), őket követik 15 685 fővel a cigányok, 5879 fővel a ruszinok. Túl sokan vannak a városokban, akik egyszerűen nem válaszoltak erre a kérdésre (24847 fő). A földrajzi elhelyezkedés és a városi népesség nagysága és nemzetiségi összetétele közötti összefüggésre mutat rá a 21. táblázat. 55
