Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)
IV. Szlovákia településszerkezete
A szlovák településrendszer Az ezer fő alatti települések száma a kommunizmus évtizedei alatt rendkívül gyors ütemben csökkent, elsősorban a települések összevonásával, a kis településeknek a közeli nagyobb településhez való csatolásával. Arányuk az 1950-es 74,9%-ról 1980-ra 64,6%-ra, számuk 2506- ról 1759-re csökkent. A települések kényszerített egyesítése, hivatalos szóhasználattal körzetesítése 1950 után ment végbe, amikor az 500 főnél kisebb lélekszámú települések közül 346-ot csatoltak nagyobb településhez. Ez a magyarázata annak, hogy az 500 főt meghaladó települések száma 239-cel nőtt. A 1960-as években már feleannyi település-öszszevonásra került sor, de ez már nem eredményezett olyan nagy számban lélekszámbővülést a központi településen, tehát a nagyobb települések száma alig nőtt. A legnagyobb beavatkozás az 1970-es években érte a településszerkezetet, mert ebben az évtizedben 366-tal kisebb lett a települések száma. A táblázat adatai szerint ekkor már a kisebb településekről a nagyobb településekre költöző népesség okozhatta ezt a változást, mert a 10 ezer fő fölötti népességgel bíró városok száma nőtt (20 várossal). 9. táblázat A települések számarányának változása az előző népszámláláshoz képest Szlovákiában településcsoportok szerint, % T elepüléscsoport 1961 1970 1980 1991 2001-199 72,4 90,9118,0 144,1 107,9 200-499 78,2 92,0 84,2 113,1 97,9 500-999 101,7 95,0 82,2 98,0100,8 1 000-1 999 115,8 98,9 88,2 91,9104,8 2 000^1 999 153,6 98,4 88,6 84,6106,8 5 000-9 999 133,3101,8 114,3 96,5 90,9106,0 10 000-19 999 123,5 150,0 88,9100,0 20 000-49 000 150,0188,9 111,8 152,6100,0 50 000-99 999 100,0-600,0 150,0100,0 100 000-100,0200,0 100,0 100,0100,0 Összes település 96,8 95,5 88,2 139,3 102,1 Forrás: Štatisticky úrad, Pozsony Amikor a központosításra, ezen belül település-összevonásra törekvő politikai gyakorlat 1990 után elvesztette uralkodó szerepét, akkor a korábban önálló települések nagy számban váltak ki a központi településből. Ezt segítette elő az új polgári korszak első közigazgatási intézkedése, azaz a települések önállóságának visszaállítása. A települések éltek az 39