Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)
III. A Felvidék városai 1918 előtt
A Felvidék városai a kereső népesség összetétele szerint Közismert, hogy a magyarországi dualizmus kora (1867-1918) volt a gazdasági föllendülés időszaka, ezen belül az iparosodás mértéke változott rohamos tempóban évről évre. A kor sajátossága volt, hogy a városok jelentőségét azok iparosodottságával mérték. A Felvidék ennek minden szempontból megfelelt. Ha a vármegyéket tekintjük, akkor Zólyom vármegye körül egy összefüggő terület adódott, ahol az iparnak országos értelemben is kiemelkedő szerepe volt. Zólyom vármegyében a népesség 38,4%-a foglalkozott iparral, a körülötte elhelyezkedő Szepes, Liptó, Gömör-Kishont, Turóc és Nógrád vármegyékben is 30% fölött volt ez az arány. A városok közül a történelmi Magyarországon három olyan volt, ahol az iparban dolgozók aránya meghaladta a 40%-ot, közülük az egyik Pozsony. Az iparosodás mértékét az üzemekben foglalkoztatottak aránya is jelzi. Az országos átlag szerint 100 önálló iparosra 225 foglalkoztatott személy jutott, a vármegyei átlag 174, a városi átlag pedig 401 fő volt. Országos viszonylatban a legmagasabb volt a foglalkoztatottak aránya Selmecbányán, ahol 100 önálló iparosra 695 alkalmazott jutott, Pozsonyban (országos harmadik) 528. Az iparon belüli változást mutatja a nagyüzemek arányának növekedése, ami a 20 főnél többet foglalkoztató gyárakat jelentette. Kiemelkedett ebből a szempontból országosan Liptó vármegye, ahol az összes üzem 1,4%-a volt ebbe a csoportba sorolható nagyüzem, és az őt követő vármegyék is felvidékiek voltak: Zólyom (1,4%), Szepes (1,3%). Ilyen üzemek működtek a ruházati és a papíriparban. Az ezer főnél is többet foglalkoztató nagyüzemekre is találunk példát a Felvidéken, ide tartoznak Rózsahegy, Zsolna és Kassa a városok közül, de a teljesség kedvéért említsük meg az ilyen nagyüzemmel bíró falvakat is: Ruttka, Lopér, Nagysurány, Korompa. Liptó vármegyében azért nőtt az építőiparban dolgozók aránya kiemelkedő mértékben, mert ebből a vármegyéből sokan jártak a budapesti építkezésekre dolgozni. A gazdaság szerkezetének átalakulását jelzi, hogy az egész országban csökkent a bányászatban foglalkoztatottak száma. Erre kiemelkedő példa Selmecbánya, ahol tíz év alatt 35,5%-ról 25,8%-ra csökkent a bányászatban dolgozók aránya, létszámadatokkal kifejezve: 5808-ról 3919 főre. A bányászok részben elvándoroltak, részben az iparban találtak munkát. A város népességének csökkenése is ezzel a folyamattal volt összefüggésben. 31
