Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)
III. A Felvidék városai 1918 előtt
A Felvidék városai 1918 előtt A korábban „északinak” mondott városok népessége több mint ötszörösére nőtt (506,6%-os növekedés), a déli városoké csak közel négyszeresre. A változás célzott és politikai eszközökkel mesterségesen kikényszerített eredménye azonban még látványosabb. Északon 0,3%-ra csökkent a magyar nemzetiségűek aránya, a németeké pedig 0,1%-ra, miközben a szlovák nemzetiségűek aránya 94,5%-ra ugrott, ami több mint tízszeres növekedést jelentett. Délen nemcsak a népességnövekedés volt szerényebb (387,1%-os növekedés), de a magyarok (7,2%) és a németek (0,2%) aránya is magasabb maradt a „csak” 88,0%-os szlovák arányhoz képest, habár a szlovák nemzetiségűek aránya több mint 12-szeresre nőtt (1229,2%). A szlovák nemzetfölény kialakítása mellett az egyéb kategóriába sorolt nemzetiségek arányának hétszeres (773,8%), illetve több mint tízszeres (1064,4%) megnövekedése is jelzi, hogy a multikulturalitásnak egy ezeréves hagyományától elszakadó, a magyarokat, németeket megtagadó változatával állunk szemben, ahol az új állam a maga igényei szerint alakítja a számára kedvező nemzetiségi összetételt. Jegyezzük meg, hogy mindez vonatkozik az „őshonos” ruszin lakosságra is, amelynek a Felvidék északkeleti részein hajdan meglévő, statisztikákból kimutatható településterületi egysége mára teljesen megszűnt. Ez alól csak a kordába nem szorítható roma (cigány) lakosság a kivétel, amely népesség robbanásszerű növekedése még alig jelenik meg a hivatalos statisztikákban. Országos arányuk a szlovák statisztikai hivatal szerint 1,7%, a szlovákiai demográfusok 2001-es becslése alapján tényleges számuk 379 ezerre, tehát 7%-ra tehető (Kocsis-Bottlik-Tátrai 2006). III. 3. A Felvidék városai a kereső népesség összetétele szerint A Felvidék városainak sajátosságai, egymástól való kis távolságuk, egységnyi területre vetített „sűrűségük" és kis méretük szoros kapcsolatban vannak a foglalkozási lehetőségekkel, a megélhetéssel. A hegyvidék által nyújtott kincsek hasznosítása tette lehetővé a bányászat és az ipar és a hozzá szorosan kapcsolódó fakitermelés (erdészet) föllendülését, valamint a közlekedés és kereskedelem hozzá igazodó megerősödését. A Felvidék fogalmát ma is sokszor kötjük a korabeli bányászathoz és iparhoz. A statisztikai adatok szerint még az 1910-es években is kiemelkedő jelentősége volt ennek az ágazatnak, annak ellenére, hogy a hegyek kincseit, az aranyat és az ezüstöt már jórészt kibányászták. 30
