Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)
III. A Felvidék városai 1918 előtt
A Felvidék városai 1918 előtt csak Szepes vármegyében 9 kisváros létezett, ami országosan is a legtöbb volt 1910-ben. A „vegyes”, helyesebben a magyar többségű vármegyékben már voltak törvényhatósági jogú városok, úgymint Pozsony, Kassa és a Hont vármegyéhez tartozó Selmecbánya. Ezeken kívül ide tartozott még az 1861- es memorandum szerint 18 város, köztük Sátoraljaújhely is, amely várost a békeszerződés meghagyta Magyarországnak. Ezekben a városokban összesen 282 898 fő élt, és a városok átlagos népessége 13 471 fő volt, de a három törvényhatósági jogú várossal együtt. Nélkülük 8071 fő az átlagos népesség, ami nagyobb az északabbra lakó többségi szlovák vármegyék városainak átlagos népességéhez képest. Itt jegyezzük meg, hogy az 1861-es memorandumhoz képest Komárom törvényhatósági jogú város az 1920-as békeszerződés szerint Csehszlovákiához került, amely város a maga 22 337 fős lakosságával Pozsony és Kassa után következett. Szintén a békeszerződés ítélte Csehszlovákiának Beregszász (12 933), Munkács (17 275) és Ungvár (16 919) városokat, amelyek ugyancsak a nagyobb lélekszámú városaink közé tartoztak 1910-ben. Ez utóbbi három város a második világháború után a Szovjetunióhoz, majd a Szovjetunió szétbomlása után Ukrajnához került. III. 2. A Felvidék városai nemzetiségi összetétel szerint Az 1861-es memorandum célja a szlovák nyelvű régió kialakítása volt. Az általuk felsorolt vármegyékben azonban igen összetett, soknemzetiségű társadalom élt. A felsorolt vármegyék városaira is több nemzetiség jelenléte volt a jellemző. A városok 403 778 fős népességéből 49,6% volt magyar nemzetiségű, 31,1% szlovák és 17,2% német nemzetiségű, de rajtuk kívül is számtalan egyéb nemzetiség jelenlétét regisztrálták a népszámlálások. 26
