Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)
VII. Városok a magyar-szlovák határ mentén
Közigazgatási szereplők korszerűsödése azt jelenti, hogy az itt újra felfedezett egyedi és közös értékek átváltódnak a turizmus piacon hasznosítható formáiba, a megélhetéshez hozzájáruló, az új körülményekhez igazodó foglalkozások rendjébe, így fonódik össze a borturizmus a termál- és látványfürdők világával, a táji ételek kínálata a természetjárással, sporttal (kerékpározás, evezés, sziklamászás) stb. így lett a Duna ismét összekötő kapocs és a jövőbeni fejlesztések alapjául szolgáló lehetőség. A folyó partján tervezik az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárutat és a víziturizmushoz nélkülözhetetlen kikötők, folyóparti egyéb infrastruktúra építését. Példaként a Zsitva torkolatában elhelyezkedő Hídverő települések kapcsolata hozható, akiket a Rákóczi Szövetség szervezett össze a kilencvenes évek végén. Az elgondolás azon alapult, hogy a korábbi történelmi együvétartozás élményét meg kell újítani, a Duna két partján található települések között átvitt értelemben hidat kell verni, aminek eredményeként a jövőben az együttműködés könnyebb lehet, az így kialakuló kistérség pedig nagyobb erővel bír majd a különböző fórumok előtt. Az elképzelést Neszmély önkormányzata karolta fel a magyarországi oldalról, míg a szlovákiai oldalról tizenhárom település csatlakozott és lépett be a hivatalosan 1999. július 2-án megalapított szövetségbe. A csatlakozott szlovákiai települések: Aranyos, Bátorkeszi, Búcs, Hetény, Izsa, Karva, Marcelháza, Mocs, Madar, Pat, Dunaradvány, Virt, Vágfüzes. A magyarországi oldalon további települések nem léptek be hivatalosan a szövetségbe, de annak munkáját elismerik, programjain minden esetben hivatalosan is megjelennek. A Hídverő települések esetében elmondható, hogy az éves rendszerességgel megtartott, Neszmély állandó helyszíne mellett minden évben a szövetség egy másik településén is folyó, napjainkra régiós vonzással bíró Hídverő Napok eseménysorozata mellett egyéb hozadéka is volt az együttműködésnek. A Hídverő Napok 2008-ban tizenharmadszor kerül megrendezésre. Minden évben egy hídverő oszlopot is avatnak valamelyik tagtelepülésen. A magyar millennium kapcsán majd mindegyik település állított köztéri szobrot, amivel a magyar történelemhez való tartozásukat fejezhették ki. Neszmélyen pedig elhangzott, hogy a település fejlődéséhez nagyban hozzájárult a szövetségi tagság, sőt a falu jövőképének kialakításában, terveinek eléréséhez elengedhetetlen. A Hídverő Napok megrendezéséhez szükséges infrastruktúrát (fából készült közösségi tér - szénapajta -, több ezer ember ellátáshoz elegendő kapacitással bíró kemencesor a Duna partján) Neszmély önkormányzata más esetekben is használni tudja. Jelenleg egy amerikai utazási iroda által szervezett, menet-167