Mezei István: Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén (Somorja-Pécs, 2008)

I. Előszó

I. Előszó

Vannak vidékek, amelyek olyan ismerősnek tűnnek. Maga a táj a vonzó? A völgyekkel tarkított erdős hegyek, a dombos, folyókkal csíkozott rétek, a gabonát érlelő rónák? Örülni tud a látogató a városoknak is. Ismerős a főterek regényes szépsége, az épületek mérete, díszítése, a sokféle vallás templomának hűvöse. Az emlékek valóban regényesek, mert az ifjúkori olvasmányok helyszíneit látjuk viszont magunk előtt, ha a Felvidék városait látjuk. De a Kárpát-medencében bárhol járunk, akkor az a felismerés, hogy ismerős a kép, láttam, olvastam már hasonlóról, másutt is fölébred bennünk. A hosszú, közös múlt nem törölhető ki az emlékezetünkből. Az lenne a jó, ha hasonló élményekről olvashatnánk a Kárpátmedence városait illetően szlovák, ruszin, román, szerb, horvát, osztrák, német stb. utazók írásaiban is. Hiába, a kölcsönösség a lelke minden közös élménynek. Lehetne kölcsönös is az élmény, megosztható lehetne a másikkal is. Egy városokról szóló dolgozatnak azonban inkább tárgyszerűnek kell lennie, mert a jelen eseményeit, változásait vizsgálja. Viszont óhatatlanul belebotlik a fölmerülő kérdések esetén a múlt köveibe. A legnagyobb ilyen múltból itt maradt kérdés, hogy a hajdani társadalmi, nyelvi, kulturális, vallási, emberi sokszínűség hogyan mentődött át a vérzivataros évtizedeken?

Tényként, tanulságként kell megállapítani Szlovákiát illetően, hogy egy sikeres honfoglalás tanúi lehetünk, amennyiben az átvett országrészből, a Felvidékből egy teljesen új államot hoztak létre, amely új állam határain belül saját maguk alkotta városszerkezet jött létre, saját maguk alkotta regionális egységek alakultak ki. A dolgozat a réginek és az újnak az összevetésével indul, hogy bemutassa a megváltozott viszonyokat, majd az együttműködés végre újból benépesülő tereit járja be.

A dolgozat terve régebben merült föl. A szlovák városszerkezet egésze felől kell a határ menti városokat megközelíteni és értelmezni, éppen

13