Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség
útmutatóját értelmezte Hentz, nem a népi szövetség szervezeti szabályzatát.175 A szervezet működését - formalizált ügyrend helyett - elsősorban Paksy László és Arany A. László autoritása, valamint a hozzájuk társult személyek elhivatottsága határozta meg. A népi szövetség által kiadott sajtó és memorandumok, állásfoglalások mellett két dolog igazolja a szervezet intézményesültségét: a szervezet pecsétje és programja. A népi szövetségnek egy gumis és egy fából készült, két centiméter átmérőjű, feliratos körpecsétje volt, mindkettőn a „Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség” körirat szerepelt. Hajdú László, a gömöri csoport egyik legagilisabb tagja a rozsnyói Gömöry-féle Grafika cégnél volt alkalmazva, ennélfogva ott készítette a pecséteket 1946 nyarán. Feltételezzük, hogy elkészítésükről az Arany A. László munkahelyén megszervezett találkozón született döntés.176 A pecsét elsősorban a népi szövetség által kiadott állásfoglalások, memorandumok megjelölésére szolgált, ezzel is igazolva azok eredetiségét. Az első ismert dokumentum, amely a szervezet pecsétjével volt ellátva, 1946. augusztus 3-i keltezésű, és Gyöngyösi János külügyminiszternek volt címezve, „A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség béke-memoranduma” megnevezéssel. A népi szövetség futárai pecsétes igazolvánnyal igazolták magukat útjaik során a beszervezett vagy éppen az együttműködésre kiszemelt személyek előtt.177 A források szerint ilyen jellegű igazolvánnyal a zsebében járta Délnyugat-Szlovákiát Hentz Zoltán, Gömöry és Hajdú. Hentz első alkalommal Király József csicsói plébánosnál használta a pecsétes igazolványt. A népi szövetség tagjai ellen folytatott vizsgálat anyaga szerint a pecsétek közül Aranynál volt egy, aki azt Hajdútól 1946-1947 fordulóján kapta.178 A másikkal Hentz rendelkezett, ő szintén Hajdútól vehette át 1947 tavaszán.179 Ezt megelőzően a pecsét 175 A ŰPN, V-1004/2 Hentz Zoltán; KV ŠtB Bratislava, s. n. Hentz Zoltán 1949. február 28-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. Hentz szerint a találkozón elfogadott „határozatot” (?) leragasztott borítékban kapta Aranytól, és személyesen hordta szét a találkozó résztvevői között. 176 A ÚPN, V-1004/2 Hentz Zoltán; KV ŠtB Bratislava, s. n. Hentz Zoltán 1949. február 28-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 177 A ÜPN, V-1004/2 Hentz Zoltán; KV ŠtB Bratislava, s. n. Hentz Zoltán 1949. február 28-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. Hentz szerint az igazolvány csak ennyit tartalmazott: „Ennek az igazolványnak a tulajdonosa a szervezet tagja, fogadják bizalommal.” 178 A ÜPN, V-1004/1 Aranyi Albert Ladislav; KV ŠtB Bratislava, s. n. Arany A. László 1949. március 5-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 179 A ÚPN, V-1004/2 Hentz Zoltán, KV ŠtB Blava, s. n. Hentz Zoltán 8.3.1949 - az eredeti vallomás első kiegészítése. 64