Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség

Mészáros ellenben nemcsak Szalatnaival volt kapcsolatban, hanem Balogh- Dénes Árpáddal, sőt Fábry Zoltánnal is. Mindhármuk tudott arról, hogy a népi szövetség Mindszenty felé is kereste a kapcsolatot. Szalatnai már 1948 elején figyelmeztette Mészárost, hogy a magyar kormány kapcsolata Mindszentivel egyre rosszabb, s ha úgy fogja érezni Rákosi, akkor eltávolítja őt az érseki szék­ből. Éppen ezért Szalatnai nagyobb óvatosságra intette Mészárost az esztergo­mi érsekkel való kapcsolattartásban.159 A népi szövetség dokumentumait ekkor már nem adták át eredetiben sem Pethőnek, sem Wagnernek, mivel attól tartottak, hogy azok alapján leleple­ződhetnek.160 Sőt Mészáros ebben az időben a begyűjtött kérdőíveket sem adta már át Pethőnek. Mészáros elbeszélése alapján bizalmatlanságukat csak fokozta, hogy Wagner hivatalában dolgozott két hölgy, akik nagyon közeli kapcsolatban voltak a Szlovák Telepítési Hivatal magas rangú tisztviselőivel. Balogh-Dénes Árpád egyik találkozásukon figyelmeztette Mészárost, hogy a kisebbségi kérdés a kommunista párt vonalán lesz megoldva, nem pedig egy­házi vonalon.161 Ugyanezt hangsúlyozta neki Szalatnai is, aki kiemelte, hogy a népi szövetség tevékenységének a kommunisták hatalomra kerülése után már nincs sok értelme, hiszen a magyar kisebbség kérdését a két testvérpárt egyez­ményben fogja megoldani.162 A vázolt derűs jövőképet azonban újabb és újabb egyoldalú, magyarellenes lépések árnyékolták be Szlovákiában. 1948 áprilisában több dél-szlovákiai ma­gyarok által lakott járásban a Nemzeti Front járási akcióbizottságai önkényes módon betiltották a magyar nyelvű szentmiséket. Ugyan a népi szövetség tag­jainak vallomásai erre nem tértek ki, de - feltételezésünk szerint - az újabb jogfosztások ténye rajtuk keresztül jutott el Mindszenty bíboroshoz.163 159 Š A Bratislava,/ Štátny súd v Bratislave, i. sz. Or III 83/49/11 Varró a spol., Mészáros Gyula 1949. április 6-i vallomása alapján. 160 A ÜPN, V-1004/9 Mesároš Július; KV ŠtB Bratislava, s. n. Mészáros Gyula 1949. március 3-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. 161 A ŰPN, V-1004/9 Mesároš Július; KV ŠtB Bratislava, s. n. Mészáros Gyula 1949. március 3-i vallomásáról készült jegyzőkönyv alapján. Balogh-Dénes Majer Imre társaságában találkozott Mészárossal. 162 ŠA Bratislava,/ Štátny súd v Bratislave, i. sz. Or III 83/49/11 Varró a spol., Mészáros Gyula 1949. április 6-i vallomása alapján. („Maďarská otázka teraz bude vyriešená v dohode medzi KSS a stranou maďarských pracujúcich.”) 163 PL Esztergom, V-700/20, 166. Lásd a Korponai JNF AB 1948. április 8-án, 223. szám alatt kiadott rendeletét, amellyel azonnali hatállyal megtiltották a magyar nyelvű szentmiséket a JNF AB ipolysági kirendeltségének területén. 60

Next

/
Thumbnails
Contents