Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség
Dániel98 ugyancsak négy versét. A versgyűjteményt Varró írógépen sokszorosította. Hentz Pozsonyba visszatérve bemutatta a kiadványt Paksynak, akinek elnyerte tetszését a kezdeményezés. A tőle kapott névjegyzék alapján juttatták el a versgyűjteményt személyesen vagy postai úton néhány megbízható ismerősének. Az állambiztonsági vizsgálat során később felvett jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy Hentz egyik versének a címe Fekete kenyér, míg Varró negyedik kihallgatásakor „visszaemlékezett” a Fegyelmezetten című versére, amelynek gondolatmenete annyi volt, „hogy mi vagyunk az új arcú magyarok, tehetetlenek vagyunk, de várunk. Ismerjük a törvényeket, de tehetetlenek vagyunk velük szemben”.99 A gömöri csoport szervezett formában Krausz Zoltán vallomása alapján 1946 áprilisában alakult meg az ő és Varró István vezetésével. Rajtuk kívül a csoport megalakításában részt vett Hajdú László, Gömöry György, Varga István, Csutora János és Csutora Ferenc.100 5. kép. Krausz Zoltán, a szervezet gömöri csoportjának egyik vezetője 98 Dénes György (1923-2007) későbbi neves szlovákiai magyar író eredeti neve. 99 A ÚPN Bratislava,/ KS ZNB S-ŠtB Bratislava, V-1004/4 Varró Štefan; KV ŠtB Bratislava, s. n., s. d., Varró István kihallgatási jegyzőkönyvének 4. kiegészítése alapján. 100 a ÚPN, V-1004/5 Kraus Zoltán, s. n. Krausz Zoltán Budapesten lezajlott kihallgatásának jegyzőkönyve. 41