Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

Tiltakozási, ellenállási formák a felvidéki magyarság körében

A csoportos és egyéni kiállás súlya és intenzitása a magyar kisebbségi helyzet alakulásának függvényében más-más megvalósítási lehetőségekkel bírt 1945 és 1948 között. Hiszen amilyen módon fokozódott vagy enyhült a kormány nacionalista politikája, olyan módon válaszolt ezekre a szlovákiai magyarság néhány tucatnyi reprezentánsa. A magyar kisebbség viszonyulását a jogfosztottság éveinek történéseihez, a Fábry Zoltán-féle besorolást a könyv bevezetőjében felülírtuk. Ugyanakkor egy apró korrekciót érdemel e tézis: az, hogy valaki Magyarországra menekült vagy áttelepítették, még nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az anyaországban is aktív érdekvédelmi tevékenységet folytasson. Érvényes ez a megállapítás mind az egyéni, mind a csoportos kiállásra, érdekvédelmi tevékenységre. Mindemellett olyan csoportosulásokról is tudunk, amelyek Magyarországon igyekeztek igazán érvényt szerezni a menekültek, áttelepítettek érdekeinek.

Az egyéni és csoportos érdekvédelmi fellépésekre a békés, erőszakmentes forma volt jellemző. Viszont radikális, erőszakos ellenállási formával is találkozunk. Ki kell hangsúlyozni, hogy ezek egyedi, helyi esetek voltak, minden nagyobb szervezettségi háttér nélkül, bármennyire is szerette volna ezeket feltupírozni a hatalom.

Az elsőként alakult csoportok, szervezetek tevékenységi formája az egyének személyes meggyőződésére alapozott memorandumok, emlékiratok, személyes tanúságtételek írásában és különböző fórumok felé való felterjesztésében merült ki. Az alkalomszerű megszólalás módja főként az 1945-1946-os

20

i. kép. Szalatnai Rezső