Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
Utószó helyett
Utószó helyett A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség a második világégést követően a szlovákiai magyar kisebbség legnagyobb földalatti érdekvédelmi szervezete volt. Tevékenysége a kassai kormányprogramra épülő csehszlovák „nemzeti-szociális” forradalom során az általános emberi jogaitól megfosztott magyar kisebbség legszélesebb védelmére irányult. Utólag elmondhatjuk, hogy a szervezet több mint hároméves létezése alatt tagjai hangyaszorgalommal és hihetetlen elhivatottsággal léptek fel a magyar kisebbség felszámolására irányuló csehszlovák kormányzati politikával szemben. A népi szövetségbe tömörült szlovákiai magyar fiatal értelmiségiek bátor érdekvédő munkája kifelé nem volt látványos, hiszen kerülték a feltűnést és a nyilvánosságot. A zárt szervezetként működő népiszövetség jogvédő tevékenysége mégis viszonylag sokrétű volt. Helyi szinten több esetben sikerült enyhítenie a hatalom nacionalista szorításán. Szociális támogatási, jótékonysági gyűjtést szervezett Gömörben és a ligeti táborba elhurcolt pozsonyi magyarok javára, titokban dokumentálta a magyar kisebbség felszámolásából eredő sérelmek egész sorát, Gömörben és Nyugat-Szlovákiában illegális lapot adott ki, Magyarországon viszont ennél nyíltabb formában, a legszélesebb társadalmi körökben - a kormányzati szerveknél, a koalíciós pártoknál, a történelmi egyházaknál - lépett fel konstruktívnak hitt és naivnak bizonyuló megoldási javaslataival. A népi szövetség köré beszervezett többtucatnyi fiatal értelmiségi jogvédő tevékenysége, vagy ha úgy tetszik, ilyen jellegű ellenállása a nacionalista kormányzattal szemben teljesen jogos volt. Akkor, amikor a világháború borzalmait és kegyetlenségeit igyekezett feldolgozni a világ, Kelet-Közép-Európában megkezdődött egy újabb boszorkányüldözés az emberek származása, nemzetisége miatt. Még meg sem száradt a pecsét az 1948. december 10-én Párizsban aláírt Emberi jogok egyetemes nyilatkozatán, a Rákosi-rendszer Budapestről két fiatal egyetemistán keresztül elindított egy kisebb lavinát, amely úgymond Mind-207