Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség
nek azzal a céllal, hogy „azokra választ kaphassunk”.376 Ez is bizonyítja, hogy Aranyék kapcsolata Mindszentyvel nem volt új keletű. ( üéltóságos Irodaigazgató Ur ! oaminanoiája részér« másolatban negküldön azt a jelentést, amit az én faluin helyzetéről Jantausch püspök urnák küldtem. Egy kis fan lu passiója.Talón J6 laez ez is dokumentumnak.Úgy tudom,mások Is kÜldteH hasonlít a püspök urnák,hogy állásfoglalásra késztessük 6ket.De hogy le az-' eredménye? Csak érdekességként említem meg,hogy az Idei Direetoriuraból mér kihagyták a raogyar szenteket.Fedig eddig még mint "proprium doecesanum" mindig benne voltak.Csak azok maradtak meg,akiket az álhlános Egyház is megünnepel.Szent István,Szent Erzsébet,de ezeknél is elhagyták a E "Hung.” jelzőt.Ugylátszik ez a Kung.ltt rég a papoknak is vöröapoaztó. Hogy botrénkoztunk tavaly,mikor a partizánok az utcákról és tsrekről eltávolították a magyar emlékeket, szobrokét .föllrásokat etb., hát Íme,a papok nen ugyanazt teszik a saját portájukon? Pedig ez mér igazán nincs összefüggésbe.^ politikával. fieri tudom mi le3z még velünk. bizonytalanság a neg nem szil-' n6 elburcolások miatt csak folyton nő. Január közepén liarkwart plébános ur azt a hirt hozta Pozsonyból,hogy március végére egy esperes kerületben egy-két pap,ha marad. Lastár prépost ur febr.26-ára van a népblróság elé Idézve. A vád a szokásosiszétverte a republikát és segítette visszaállítani a magyar uralmat. • Méltóségos Igazgató ÜT imáit kérve maradok: Őrsujfalu,194?.február hó 19-én tisztelettel: „~Ai Xu~s. '^oürätki. 20. kép. Dombi Ferenc őrsújfalui katolikus plébános beszámolója a magyar katolikusok helyzetéről 376 PL, Esztergom, V-700/20,135. 128