Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)

A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség

szától a szlovákiai magyarság és a magyar külügyminisztérium összekötő szer­veként deklarálta önmagát. Ez valójában abból állt, hogy elsősorban a pozsonyi magyar képviseleten keresztül rendszeresen ellátták Gyöngyösit és a kormány tagjait jelentésekkel, beszámolókkal, illetve visszatérően megfogalmazták ja­vaslataikat a magyar kisebbség helyzetének rendezéséről. De Wagner hivatalát megkerülve is juttattak el jelentéseket Budapestre, saját futáraikon keresztül. A magyar külügyminisztérium és a népi szövetség 1945 nyarától fennálló kapcsolatára egy másik fejezetben már rámutattunk. Ennek a kapcsolatnak el­sősorban Paksy volt a kovásza. Rendszeresen átjárt Budapestre, és szóban vagy írásban értesítette a külügyminisztériumot a felvidéki magyarság sérelmeiről. Paksy azonban 1947. januári letartóztatása után szembe találta magát a külügy elutasításával, amely valójában a népi szövetségnek is szólt. 1946 második felé­től a szervezet éles hangon fogalmazta meg beadványait Gyöngyösinek. Ekkor nyitottak Aranyék Mindszenty József felé. így nem csoda, hogy a minisztérium 1947 nyarán elutasította Paksy anyagi támogatására benyújtott kérvényét. Wag­ner ugyan támogatta azt, de Mihályi! Ernő ideiglenes külügyminiszter eluta­sítással reagált rá. Indoklásában leírta: Paksy a külügyminisztérium politikai osztályának vezetőjével, dr. Gombó Istvánnal tartotta már azt megelőzően a kapcsolatot, és tekintettel arra, hogy információit nemcsak a külügynek, ha­nem Mindszentynek is megküldte, a segélyezés odaítélésével nem akart prece­denst teremteni.355 A külügyminisztérium felé a pozsonyi meghatalmazotti hivatal volt a fő csa­torna. A lakosságcsere-egyezmény aláírása után felállított hivatallal Aranyék­­nak viszonylag bizalmas kapcsolatuk volt. A népi szövetség vezetésén belül a hivatallal folytatott kapcsolat felelőse Paksy, majd később Mészáros Gyula lett. Közvetlenül a lakosságcsere-egyezmény aláírása után Farkas Lehel egy prágai útjáról hazafelé, 1946 tavaszán Geszner Ferenc patonyréti tanítóval megállt Szentmihályfán Mészárosnál, és beszámolt neki arról, hogy a közeljövőben Pozsonyban létrejön a magyarok érdekvédelmét ellátó meghatalmazotti hiva­tal. A provizórikus hivatal már 1946 márciusának végén létezett Farkas Lehel irányításával, akinek a feladata a hivatal létrehozásán túl a magyar kisebbség szervezeteivel, képviselőivel való kapcsolattartás kiépítése és fenntartása volt. A meghatalmazotti hivatal élére 1946. augusztus í-jén Wagner Ferenc került. Farkas továbbra is Pozsonyban maradt mint a hivatalvezető helyettese. Wag­ner hivatalba lépése után egy hónappal dr. Pethő Károly volt szenei plébános 355 MNL-OL, KÜM XIX-J-i-J, i. sz. 522/polg/i947 Paksy László segélykérelme. 121

Next

/
Thumbnails
Contents