Bukovszky László: A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség és a Mindszenty-per szlovákiai recepciója (Budapest-Somorja, 2016)
A Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség
zása mellett az áttelepítendő magyarok egzisztenciájának biztosítását kérte. Ezt a magyarországi svábok rovására, a belső kolonizáció alkalmazásával és a német kisebbség vagyonának minimalizálásával javasolta megoldani. A magyarok tömbökbe való telepítésének magyarázatát azzal zárta, hogy annak sikeres megvalósításával „a felvidéki magyarságra hárulna a fontos szerep: a magyar demokrácia megerősítése [...], hiszen az első csehszlovák rezsim igazi demokráciát oltott bele”. A népi szövetség Szakasitsot és Rákosit arra kérte, a beadvány alapján a kormányban és a nemzetgyűlésben tegyék meg a megfelelő lépéseket. Varró a népi szövetség nevében Mindszenty érsek figyelmét is igyekezett felhívni a tömbtelepítés előnyeire az 1946. október 6-án Budapesten kelt beadványában. Érvelése alapján egyházi szempontból is nagyon fontos feladat, hogy az áttelepített magyarság egy tömbben maradjon, „mert a szétszórás esetén tiszta katolikus helyekre protestánsokat is telepíthetnek, illetve megfordított arányban is nagy a valószínűség”.325 A beadvány második pontja is kapcsolódott a lakosságcseréhez. A népi szövetség nevében arra kérte Mindszentyt, járjon közbe, hogy a csehszlovák-magyar vegyes bizottságba nevezzenek ki egy „egyházjogi és történelmi szakértőt”, mivel annak hiánya miatt már sok sérelem érte a szlovákiai magyar katolikusokat. Valószínű, hogy szintén a népi szövetség 1946. szeptember 19-i találkozóján született meg a lakosságcseréhez kapcsolódó újabb dokumentum, amely ugyan egy nappal későbbi, 1946. szeptember 20-i keltezésű, de a legutolsó vezetői értekezletre hivatkozva fogalmazta meg észrevételeit Nagy Ferenc kormányfő felé.326 A beadvány elégedetten nyugtázza, hogy a kormány létrehozta a Magyar Áttelepítési Kormánybiztos hivatalát, amelynek egyik feladata a népcsere végrehajtásának előkészítése volt. A sokasodó feladatokra való tekintettel és a MÁK szerény költségvetése miatt ugyanakkor arra kérte Nagy Ferencet, hogy a meglévő hivatalból önálló és szilárd költségvetéssel építse ki a Magyar Áttelepítési Minisztériumot.327 A dokumentum szerint „a felvidéki magyarság egyként áll dr. Jócsik Lajos áttelepítési kormánybiztos mögött, akinek szaktudása 325 PL Esztergom, V-700/20,135.; lásd a Forrásgyűjtemény 13. számú dokumentumát. 326 PL Esztergom, V-700/20,112-123.; lásd a Forrásgyűjtemény 8. számú dokumentumát. 327 a MÁK kialakulásával és működésével kapcsolatosan lásd: Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945-1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák-magyar lakosságcsere összefüggései. Kecskemét, 1993. 112