Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
A Szlovákiában élő magyar kisebbség jogi helyzete Szlovákia Európa tanácsi 1993. évi felvételével összefüggésben három olyan törvény került elfogadásra, amely kedvezően érintette a kisebbségek jogait. A család- és utónevekről szóló, illetve az anyakönyvi törvényt a névhasználattal foglalkozó részben ismertettük. A harmadik az ún. táblatörvény, azaz a községeknek a nemzeti kisebbségek nyelvén való megjelöléséről szóló 191/1994. sz. törvény. A törvény értelmében a település kezdetét és végét jelző közúti jelzőtábla alatt elhelyezett, eltérő méretű és színű, csak tájékoztatási célokat szolgáló külön táblán kisebbségi nyelven is megjelölik azokat az önálló jogállású településeket, ahol az adott kisebbséghez tartozó lakosság számaránya eléri a 20%-ot. A törvény melléklete tartalmazza a kisebbségi nyelveken megjelölhető települések jegyzékét, ebben azonban nem szerepelnek azok a települések, amelyeknek szlovák hivatalos nevét valamely szlovák személyiség nevéből hozták létre. Ezek esetében a kisebbségi nyelvű táblák kihelyezésére csak helyi népszavazás eredményeként kerülhet sor. Ez a fajta népszavazás viszont csak akkor eredményes, ha azon részt vesz a lakosság több mint fele, s a résztvevők nyolcvan százaléka támogatja a kezdeményezést. A kisebbségi nyelvű megjelölés semmilyen kontextusban sem jelent hivatalos községnevet, ezért a törvény 2. paragrafusa hangsúlyozza, hogy a hivatalos kapcsolatokban, kartográfiai munkákban és a postai küldeményeken kizárólag a szlovák nyelvű megnevezések szerepelhetnek. A bírósági eljárásban biztosított anyanyelv-használati jog csak annyiban sorolható a kisebbségi jogok körébe, hogy a Szlovákia nemzetközi kötelezettségeinek megfelelő idevágó rendelkezésekkel, amelyek az igazságos eljárást biztosítják a tárgyalás nyelvét nem bírók számára, a kisebbségekhez tartozó személyek is profitálhatnak. Ezt a tényt írja le az alkotmány 47. cikke („tolmács igénybevételéhez van joga annak a személynek, aki állítása szerint nem beszéli azt a nyelvet, amelyen [...] az eljárás folyik”) és az államnyelvtörvény 7. paragrafusa is, amelynek 2. bekezdésében a bírósági eljárással kapcsolatban „a nemzetiségi kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó személyek vagy az államnyelvet nem ismerő külföldi személyek külön törvényekben meghatározottjogait” említi. A büntetőeljárásról szóló 301/2005. számú törvény 2. paragrafusának 20. bekezdése szerint amennyiben a vádlott, a vádlott törvényes képviselője, a sértett, egyéb érintett személy vagy tanú úgy nyilatkozik, hogy nem érti vagy nem beszéli a tárgyalás nyelvét, joga van tolmácsra és fordítóra. A 28. és 29. paragrafus szabályozza a tolmácsok és fordítók szerepét, így azt is, hogy a fordító a vallomásról készült jegyzőkönyvet, de egyéb írásos dokumentumokat is lefordít, ha az eljárás résztvevője a 2. paragrafusban említett személy. Hasonlóan a polgári perrendtartás 18. paragrafusa is leszögezi, hogy „a polgári peres eljárásban a felek egyenrangúak. Joguk van arra, hogy a bíróság előtt anyanyelvűket használják. A bíróság köteles számukra a jogérvényesítéshez szükséges azonos lehetőségeket biztosítani”. Az alkotmánybíróság előtti eljárásról szóló 38/1993. számú törvény is kitér az anyanyelv használatára: „Természetes személyek az alkotmánybírósági tárgyalás során vagy más egyéb személyes megbeszélés alkalmával anyanyelvűket használhatják. A tolmácsolás költségei az alkotmánybíróságot terhelik.” (23. paragrafus) Nem rendelkezik viszont az anyanyelvhasználat jogáról a kihágásokról szóló 372/1990. sz. törvény, sem a közigazgatási eljárásról szóló 71/1967. sz. törvény. Ezekben az esetekben tehát csak akkor használható más nyelv, ha valamely érintett jogorvoslatért bírósághoz fordul. A 57
