Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
A Szlovákiában élő magyar kisebbség jogi helyzete A módosított államnyelvtörvény a köztársasági elnök aláírása után 318/2009. szám alatt került kihirdetésre a törvénytárban. A jelenleg hatályos törvényhez képest első pillantásra nem tartalmaz mélyreható változtatásokat a kisebbségi nyelvhasználatot (is) szabályozó rendelkezésekben. Az új jogszabály szellemiségében hasonlatos a korábbi törvényhez, amelyet már eddig is az jellemzett, hogy az államnyelv kötelező használatát megpróbálta kiterjeszteni a nyilvános érintkezés szinte minden területére. Azok a rendelkezések, amelyek a magyar közvéleményt a leginkább felháborították, mint pl. az orvos-páciens kommunikációjának nyelve, a kisebbségi kulturális rendezvények konferálása, a szlovák nyelv kötelező ismerete és használata a köztisztviselők és közhivatalnokok által stb. mind-mind szerepelnek a korábbi törvényben is. Az új törvény még bizonyos könnyítéseket is bevezet: a közintézményi állásokra pályázóknak már nem kell bizonyítaniuk a szlováktudásukat, ténylegesen lehetővé teszi a helyi és regionális rádiókban kisebbségi nyelvű adások közvetítését. A konkrét rendelkezések szintjén szigorítás két esetben következett be: (1) az emléktáblák, emlékoszlopok kötelező kétnyelvű feliratozása terén (bár megjegyzendő, hogy a minisztérium értelmezése szerint ez eddig is kötelező volt) úgy, hogy a fordítást a minisztériummal jóvá kell hagyatni, (2) a kisebbségi oktatási nyelvű iskolák esetében, mivel az új törvény szerint a teljes iskolai dokumentációt kétnyelvűén kell vezetni. Ezek a nem túl lényegesnek tűnő szigorítások azonban azt jelentik, hogy a gyakorlatban nem maradt a nyilvános érintkezésnek olyan területe, ahol ne lenne kötelező a kisebbségek számára járulékos terhet jelentő kétnyelvűség. Mindeközben ezt a terhet az állam semmilyen módon nem kompenzálja. Az új törvény megerősíti azt az eddig is uralkodó felfogást, miszerint a többségi nemzet polgárainak jogai már akkor is sérülnek, ha kénytelenek nem szlovák szót hallani akár olyan szituációkban is, amelyek egyébként nem érintik jogviszonyaikat. Ezt az állapotot súlyos pénzbüntetések kirovásával kívánja az állam fenntartani. Megjegyzendő, hogy a törvény félreértelmezhető, illetve csak a teljes szlovák jogrend kontextusában elvégzett összehasonlító elemzés alapján értelmezhető rendelkezéseit a szlovák kulturális miniszter - talán a külföldi bírálatok hatására is - nyilatkozataiban megpróbálta a kisebbségek számára kedvezőbb módon magyarázni. Az ilyen nyilatkozatok azonban nem szüntethetik meg a jogbizonytalanságot, amire az EBESZ kisebbségi főbiztosának elemzése is rámutatott. Függetlenül a törvény gyakorlati alkalmazásától, az elfogadását övező és azóta is zajló politikai vita a magyar kisebbség tagjai számára azt az üzenetet hordozza, hogy az „óvatlan” anyanyelvhasználat súlyos büntetést vonhat maga után. Különösen érvényes ez a közigazgatásban és közszolgáltatásokban dolgozókra, hiszen nyilvánvaló, hogy az alkalmazó intézményre, vállalatra kirótt esetleges büntetés az alkalmazott esetében munkajogi szankciókat vonhat maga után. Az EBESZ bírálatára reagálva az említett jogbizonytalanságot a törvény módosítása nélkül próbálta meg a szlovák kormány megszüntetni A szlovák kormány alapelvei az államnyelvtörvényről című, 2009. december 16-án elfogadott és a törvénytárban 593/2009. sz. alatt megjelent dokumentummal. Az igen terjedelmes „Alapelvek” célja az 1. cikk szerint egységesíteni a törvény egyes előírásainak értelmezését, beleértve a kulturális minisztérium ellenőrző és bírságkiszabási jogkörét is. A 2. cikk tulajdonképpen egy jogfilozófiai fejtegetés arról, 53
