Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Kisebbségi nyelvhasználati törvény
Thomas Hammarberg ET-főbiztos levele Ezeket az alapelveket kiegészíti továbbá az Emberi Jogok Európai Egyezménye, amely tiltja a diszkriminációt, például a nyelv alapján (14. cikkely) Az Európai Emberi Jogi Bíróság (a Strasbourgi Bíróság) esetjoga is nagymértékben releváns ezen a területen. Az EBESZ e téren alapelveket dolgozott ki, amelyek megvalósulását a Nemzeti Kisebbségi Főbiztos segíti elő. Az egyik fontos dokumentum a nemzeti kisebbségek nyelvi jogaira vonatkozó Oslói Ajánlások (magyarázó jegyzetekkel kiegészítve). A releváns ENSZ-dokumentumok közé tartozik a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, amely kimondja, hogy a kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival közösen saját nyelvüket használják. Kevésbé kötelező érvényű, de mégis igen releváns a Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbségekhez Tartozó Személyek Jogairól szóló ENSZ-nyilatkozat. Ezek az egyezmények és ajánlások alkotják a fő alapelveket és határozzák meg a kormányzati kötelezettségeket. Mindazonáltal, mivel a problémák természete nagymértékben eltér az egyes államokban, sok esetben szükséges a keretül szolgáló normák értelmezése annak érdekében, hogy megvalósuljon az elérni kívánt cél, és létrejöjjön a megfelelő egyensúly. Ki kell jelölni egy bizonyos „értelmezési mozgásteret" - a Strasbourgi Bíróság kifejezésével élve -, mikor ezen alapelvek alkalmazására kerül sor. Ez a mozgástér azonban nem szolgálhat arra, hogy megkerüljék a kisebbségekhez tartozó személyek emberi jogainak tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget. A nemzeti viták során fontolóra kell venni a különféle nemzetközi monitoringtestületek megállapításait és a Strasbourgi Bíróság esetjogát. Ezek fontos iránymutatóként szolgálnak a politikai döntéshozóknak. Személynevek A Strasbourgi Bíróság megállapította, hogy „a név nem csupán az önazonosítás egy fontos eleme, hanem szélesebb értelemben a személyi identifikáció lényeges eszköze”. Egy esetben (Guzel Erdagöz v. Törökország, 2008.) a bíróság úgy döntött, hogy ha a kormányzati hatóságok megtagadják a személy nevének általa preferált írásmódját, megszegik a magánélet tiszteletben tartásához való jogot, amelyet az Európai Egyezmény is kimond (8. cikk). Ezek az alapelvek azokban a helyzetekben is relevánsak, amikor az államnyelv és a kisebbségi nyelv eltérő ábécét vagy írásmódot használ. Litvániai látogatásom során nemrégen megtudtam, hogy a lengyel nevek írásmódja az útleveleken és más hivatalos dokumentumokon vitatott kérdéssé vált. Mindenesetre, a vilniusi kormány most javaslatot nyújtott be a parlamentnek, amely - elfogadása esetén - a kisebbségi jogok teljes tisztelete irányába tett konstruktív lépésként értékelhető. Helyi nevek, utcanevek és más topográfiai elnevezések A Keretegyezmény Tanácsadó Bizottsága Litvánia esetében arra a megállapításra jutott, hogy a kétnyelvű feliratok hiánya bizonyos területeken nem egyeztethető össze az egyezménnyel. Úgy tűnt, olyan ellentmondás feszül az államnyelvtörvény és a nemzeti kisebbségi törvény között, amellyel foglalkozni kell. 474
