Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Petőcz Kálmán-Sándor Eleonóra-Tóth Károly Népszámlálás A tízévente tartott népszámlálás Szlovákiában már a rendszerváltás előtt is önbevalláson alapult, azaz a népszámlálási íveket az érintettek töltötték és töltik ki. (Bár az 1961-es népszámlálást elrendelő rendelet még felhatalmazta a regionális államigazgatási szerveket arra, hogy a kérdezőbiztosokkal töltessék ki az íveket, amennyiben „azt a helyi viszonyok megkívánják”.) A népszámlálás módszertana, törvényi szabályozása azonban nem maradt az idők során változatlan. 2001 óta a népszámlálást már nem a kormány vagy statisztikai hivatal rendelete, hanem törvény szabályozza. Változott a számlálás során gyűjtött adatok köre is. Míg 1960-ban még csak a lakosság nemzetiségi hovatartozása tartozott ezek közé az adatok közé, 1970-ben már az anyanyelv is. Hasonlóképpen történt az adatgyűjtés az utolsó csehszlovákiai népszámlálás alkalmával, 1990-ben is. Ami a „nemzetiség” és „anyanyelv” kategóriákat illeti, az 1990-ben alkalmazott ív nem tartalmazott semmiféle előre megadott opciót. Ugyanakkor a feldolgozáskor először került sor a roma nemzetiség önálló kimutatására, s ugyancsak először gyűjtötték a vallási hovatartozásra vonatkozó adatokat. 2001-ben változott a helyzet, két szempontból is. Először, ez volt az első népszámlálás, amelyet törvénnyel szabályoztak. Ez a 165/1998. sz. törvény. Másodszor, a 90-es népszámlálás adataira alapozva, a nemzetiség, az anyanyelv és a vallás vonatkozásában az íveken választási lehetőségeket is feltüntettek. A nemzetiség, illetve az anyanyelv esetében ezek a szlovák, a magyar, a roma, a cseh, a ruszin és az ukrán voltak. A más nemzetiségűek és anyanyelvűek az „egyéb" megjelölésű rubrikába írhatták be a megfelelő választ. Hasonlóképpen felsorolták a regisztrált egyházakat is. A kis létszámú nemzetiségek ezt a megoldást sérelmesnek tartották, ezért a kormány saját hatáskörében készíttetett információs anyagokon tüntette fel az összes kvázi elismert kisebbséget, amelyeket a vegyesen lakott vidékeken a népszámlálási ívekhez csatoltak. Ugyancsak a kormány kezdeményezésére készültek kétnyelvű, szlovák-magyar, szlovák-ukrán, szlovák-ruszin és szlovák-roma összeírási ívek. Az ívek kitöltését megkönnyítendő a statisztikai hivatal definíciókkal is kiegészítette az egyes rubrikákat. Eszerint nemzetiség alatt a „valamely nemzethez vagy etnikai csoporthoz tartozás” volt értendő. Az anyanyelvet úgy definiálták mint „azt a nyelvet, amelyen a kérdezett gyermekkorában szülei leginkább beszéltek” - ha a két szülő nyelve nem volt azonos, az anya nyelvét kérték feltüntetni, arra is figyelmeztetve, hogy az anyanyelv és a nemzetiség nem feltétlenül azonos. A 2011. évi népszámlálás kereteit a 263/2008. számú törvény jelöli ki. Az 1998-as törvényhez képest kisebbségi szempontból két fontos változást tartalmaz. Mindenekelőtt, a nemzetiségi hovatartozás és az anyanyelv mellett az adatgyűjtés része lesz „a leggyakrabban használt nyelv” is. A törvény továbbá az 5. paragrafus 3. bekezdésében rendelkezik arról is, hogy az összeírási ívek magyar, roma, ruszin és ukrán nyelven is megjelennek mind nyomtatásban, mind elektronikus formában. A 4. bekezdés arról rendelkezik, hogy a kisebbségi nyelvű ívek mennyiségének meghatározásakor a 2001. évi népszámlálás statisztikai adatai az irányadók. A kétnyelvű ívek kérdése tehát 2011-ben már nem lehet politikai mérlegelés tárgya. Magukat az összeírási íveket a statisztikai hivatal még nem tette közzé, ezért nem ismeretes, milyen módszertani utasításokat tartalmaznak majd. Ezúttal is a statisztikai hivatal döntésén 46
