Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)

Államnyelvtörvény

Pontok az államnyelvtörvény módosításához mind az egyéb dokumentációt államnyelven is kell vezetni. Ez rendkívüli többletmunkát jelent majd a pedagógusok számára (megfelelő arányos jutalmazás nélkül), miközben gya­korlati nehézségek is felléphetnek. Pl. a magyar nyelv és irodalom órára való felkészülést szlovákul is kellene készíteni, ha teljesen konzekvensen alkalmaznánk a törvényt. A másik embertelen rendelkezés a személyzet és a beteg (kliens) viszonyát rendező 8. paragrafus 4. bekezdése. Eszerint „(4)... A nemzeti kisebbséghez tartozó beteg vagy ügyfél használhatja az anyanyelvét a személyzettel való érintkezésében azokban az intézmé­nyekben, amelyek olyan településeken találhatóak, ahol a hivatalos érintkezésben a külön rendelet alapján használható a nemzeti kisebbség nyelve. A személyzet tagjai nem kötele­sek ismerni a nemzeti kisebbség nyelvét.” Az a tény, hogy az állam a humanitárius szempontokat alárendeli ideológiai szempon­toknak, egyedülálló egész Európában. Emellett az egészségűéi ellátást a hivatalos érint­kezés szférájába sorolja a törvény, ami egyrészt nem logikus, másrészt indokolatlan mér­tékben korlátozza az alkotmány 34. cikkében rögzített kisebbségi jogokat. 5. Az eddig érvényes nyelvtörvényhez képest egy pozitív elmozdulás tapasztalható (nyil­vánvalóan az EBESZ és az Európa Tanács nyomására). Körzeti vagy helyi rádióadást a nem­zeti kisebbségek nyelvén is lehet közvetíteni, beleértve az élő műsorokat. Eddig olyan meg­kötéssel lehetett csak helyi vagy körzeti rádiót vagy tévét működtetni, hogy minden műsor­nak szlovákul is el kellet hangoznia. Helyi tévék esetében ez megoldható volt feliratozással (élő adás kizárva), rádiót viszont ilyen feltételekkel működtetni nem lehetett. 6. Általánosságban elmondható, hogy a nyelvtörvény a nemzetállam filozófiájából indul ki: egy államalkotó nemzet, egy államnyelv, amely elsőbbséget élvez minden egyéb nyelv­vel szemben stb. Ez nyilvánvalóan ellentétes a magyar kisebbség elképzelésével, amely nem kíván másodrendű vagy másodrangú állampolgári szerepet elfogadni. A kormányzat képviselői szerint a törvény nem érinti a kisebbségi nyelvek használatát, ezt azonban maga a törvény szövege cáfolja, mert az 1. § 4. bek. szerint: „Amennyiben ez a törvény másképpen nem rendelkezik, a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok nyelv­­használatát külön rendeletek szabályozzák.” Tehát a beterjesztő, az eredeti nyelvtörvénnyel ellentétben, már nem is titkolja, hogy a kisebbségi nyelvhasználatot is érinteni kívánja. A megoldás egy olyan törvény lehetne talán, amely átfogóan rendezné a nyelvhasznála­tot (úgy, mint Finnországban pl.). A vegyes lakosságú vidékeken a teljes kétnyelvűség lenne a legcélszerűbb megoldás, mert ekkor sem a magyarok, sem a szlovákok nem pa­naszkodhatnának „nyelvi diszkriminációra". Ehhez viszont kellő anyagi fedezetet, humán erőforrást, szakmai feltételeket és technikai felszereltséget kellene biztosítania az államnak, és egyenlő igyekezettel, aktív hozzáállással kellene támogatnia mind a többségi, mind a kisebbségi nyelvek ápolását, és a nyelvhasználatra vonatkozó szabályrendszer betartását. Ugyanis míg a szlovák nyelv („államnyelv”) használatát aktívan kívánja támogatni az állam, ráadásul szankciók nyomása alatt, a kisebbségi nyelvek használatát inkább csak megengedi, és nem támogatja aktívan, nem is kívánja szankcionálni az erre vonatkozó jog­szabályok betartását. Megjegyzendő még, hogy az egyik kisebbségi nyelvet (a cseh nyelvet) a törvény gyakorlatilag az államnyelv szintjére emeli (miközben ugye az egész törvény filo­zófiája abból indul ki, hogy „egy államban csak egy államnyelv lehet”), így a kisebbségi nyel­vek egymás közti viszonya is egyenlőtlen. Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Somorja, 2009. július 13. 366

Next

/
Thumbnails
Contents