Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Szalay Zoltán 2.2. Nyelvi jogi szabályozás az 1920-as Alkotmánylevélben Az 1920. február 29-én elfogadott Alkotmány levél a hatodik fejezetében fektette le a nemzeti, vallási és faji kisebbségek védelmének alapelveit. A 128. § (3) bekezdése, amely a csehszlovák állampolgárok nyelvhasználatáról rendelkezik, a saint-germain-enlaye-i szerződés 7. cikkelye (3) bekezdésének az átvétele. A rendelkezés szövege a következő: (3) A Csehszlovák Köztársaság állampolgárai az általános törvények keretei között bármely nyelvet szabadon használhatnak a magán- és kereskedelmi érintkezésben, a vallást érintő ügyekben, a sajtóban és mindennemű kiadványban vagy nyilvános népgyűléseken. A rendelkezés szövegezéséből kitűnik, hogy az első Csehszlovák Köztársaság jogrendje nem korlátozta a nyelvhasználatot a magánérintkezés területén. Számos kritika érte az idézett rendelkezést az „általános törvények keretei között'’ formula beiktatása miatt, ami eltérést jelentett a kisebbségi szerződéstől, s gyakorlatilag relativizálta a biztosított nyelvhasználati jogot. A 129. §-ban az Alkotmánylevél kimondja, a nyelvi jog alapelveit a Csehszlovák Köztársaságban külön törvény határozza meg, amely ennek az Alkotmánylevélnek a részét képezi. A 128. § szövegébe iktatott „általános törvények keretei között” formula tehát azt is biztosította, hogy a rendelkezésben meghatározott nyelvhasználati jog nem ellenkezhet a nyelvtörvényben leírtakkal. Mindazonáltal, mint látni fogjuk, a nyelvtörvény sem avatkozott a magánszféra nyelvhasználatába. A 128. § (4) bekezdése leszögezi, hogy a nyelvhasználati jog nem érinti az állami szervek azon jogait, amelyeket a közrend, az állambiztonság, ill. a hathatós ellenőrzés érdekében hozott törvények biztosítanak. Ezzel tehát az Alkotmánylevél tulajdonképpen „megvédelmezi” az államot az esetleges visszaélésekkel szemben, amelyek a nyelvi jogok használatából eredhetnek. 2.3. Az 1920-as nyelvtörvény Az Alkotmánylevél 129. §-ának megfelelően a csehszlovák nyelvhasználat jogi szabályozásának alapelveit egy külön jogszabály, mégpedig az 1920. február 29-i 122. számú nyelvtörvény állapította meg. Ez a nyelvtörvény az Alkotmánylevél szerves részét képezte. A törvény önmagában meglehetősen általános fogalmazású, számos helyen a később elfogadandó végrehajtási rendeletekre hivatkozik, ezekre azonban évekig várni kellett. Az első ilyen rendeletet 1926-ban adták ki: a 17-es számú kormányrendelet a belügyminisztérium, az igazságügy-minisztérium, a pénzügyminisztérium, az ipari minisztérium, a kereskedelmi és kisipari minisztérium, a közmunka-, közegészség- és testnevelési minisztérium, az ezek irányítása alatt álló köztestületek, valamint a helyi önkormányzati hivatalok részére fogalmazta meg a nyelvhasználati jog pontosabb szabályait.1 A hat éven keresztül készült jogszabály végül meglehetősen megnyirbált for1. Nem vonatkozott azonban a közoktatási, a közlekedési, a földművelésügyi, a honvédelmi és a népjóléti minisztérium alá rendelt hivatalokra és intézményekre. 28
