Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)

Elemzések, felmérések, összegzések

Nemzeti populizmus és választási magatartás

Ha megvizsgáljuk, hogy mi lehet az oka a nemzeti szociális erők magabiztos térnyerésének az eddigi választásokon (s ebbe be kell számítanunk a helyhatósági és a regionális választásokat is), több tényezővel is szembesülünk. E falvak övezete gyakorlatilag a szlovák-magyar nyelvhatár mentén helyezkedik el. Az 1938-as bécsi döntést követően az itt található 25 községet Magyarországhoz csatolták, annak ellenére, hogy szlovák többségűek voltak. A Magyarországhoz csatolt (egészében véve kétharmados magyar többséggel rendelkező) területen belül ez volt a legnagyobb, viszonylag homogén szlovák nyelvsziget (enkláve). Az itt élő szlovákság ezt a helyzetet nyilván traumaként élte meg, amely még ma is ott él a kollektív emlékezet mélyén. A nemzeti populista pártok által gyakorta fölemlegetett magyar autonómia kérdése, a déli területek esetleges elszakadása ebben a kontextusban az itt élő szlovák lakosok körében nagyobb visszhangra talál, mint máshol az országban. Az itt élő szlovákok biztonságérzetét jelentős mértékben csökkentette az 1960-tól érvényben levő területi-közigazgatási felosztás is. Az érintett mikrorégió, amely korábban az önálló Nagysurányi járást alkotta, a nagy kiterjedésű Érsekújvári járáshoz csatolva szembesülhetett a magyar többségű lakosság, sőt a járási székhelyen is jelen levő magyar elem súlyával, befolyásával.

Egészében véve a Nyitra, Érsekújvár és Léva között elterülő régió a mai Szlovákiának az a tája, amely az elmúlt ötszáz évben a legtöbbször cserélt gazdát, s ez közvetlenül érintette mind az államhatalomhoz való tartozást, mind a nemzetiségi összetételt és vallási megoszlást is. A török hódoltság előtt a régió magyar és katolikus többségű volt. Később az Oszmán Birodalomnak ez lett a legészakabbi területe. A törökellenes harcok, majd az ezt követő Habsburg-ellenes felkelések jelentősen hozzájárultak a terület nagy részének az elnéptelenedéséhez, s emellett gyakran változott az itt élő földesurak vallási hovatartozása is a kálvini hitről katolikusra és viszont. Az elpusztult területek benépesítésére elsősorban szlovákok, de csehek és németek is érkeztek Érsekújvár környékére. A mai („matrjoskaszerű”) településszerkezet tehát lényegében a 18. század közepe táján alakult ki, s azóta nem sokat változott. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után Szlovákiai északi tájairól toborzott telepesek néhány új, szlovák kolóniát alapítottak a régióban. 1938-ban a Horthy-féle hatalmi gépezet bevonulásakor több szlovák telepes elhagyta a területet, egy részüket pedig egyszerűen elüldözték. Csehszlovákia 1945-ös újjászervezése után többségük visszatért, s ezáltal a mikrorégió szlovák etnikai jellege még inkább megerősödött. Azonban az egészében véve stabilitással, viszonylagjó színvonalú gazdasággal és szociális háttérrel rendelkező régió szlováksága mintha állandó védelmet keresne valamiféle vélt veszedelem elől, s ezért választják meg a szlovák politika erős embereit (Meóiart, Ficót), azt remélve, hogy ők majd gondoskodnak a megfelelő védelemről.

A tézis igazolására vizsgáljunk meg két további községet, amelyek ugyan az eddig vizsgált mikrorégiótól délre helyezkednek el, de szlovák etnikai jellegük azonos időben, a török kiűzését követően, a 17. század végén, a 18. elején alakult ki. Újgyalláról (Dulovce) és Kúráiról (Kuralany) van szó, előbbi a Komáromi, a másik a Lévai járáshoz tartozik. Mindkét helységet magyar többségű falvak veszik körül, tehát ebből a szemszögből nézve valóban szórványnak számítanak. A magyar lakosok aránya mindkét községben mindössze 3%-ot tesz ki, tehát tisztán szlovák településnek tekinthetők. Amint azt a 8. táblázatból láthatjuk, lakosaik választási magatartása szinte azonos az Érsekújvártól északra található szlovák településcsoport lakosainak választási magatartásával.

195