Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Öllös László hogy az állam intézményeinek nyelvévé, a tudomány, az oktatás, egyes kulturális intézmények, a szépirodalom, a sajtó, a gazdasági élet nyelvévé tehesse, ha akarja, s persze szabadon fejleszthesse. Ha anyanyelvét használhatja ugyan a magánéletben, és korlátozottan nyilvánosan is, az még nem jelenti a nyelvhasználat nemzeti jogait. Hanem jelentős részben a nemzetté válás előtti nyelvhasználati állapotok konzerválását, illetve a hozzájuk való visszatérés kényszerét. Az anyanyelv szabad használatának joga az emberi személyiség lényegi elemeként besorolható, és be is sorolandó az emberi jogok közé. Racionális lényként ébred rá a legtöbb új gondolatra, általa legkreatívabb. Tehát szólásszabadságával is ezen a nyelven képes a leginkább élni. Sőt, az írott gondolatait is az anyanyelvén fogalmazza meg a legpontosabban, azaz a sajtószabadság legmagasabb szintjére és ezen a nyelven jut el. Az anyanyelv persze nem az egyetlen eszköze a szólás és a sajtó szabadságának, hiszen más nyelvet is elsajátíthat az ember. Sőt a kultúrák közösségében, globalizálódó világunkban a pusztán anyanyelvi megszólalási képesség akár korlátokat is jelenthet. Ám mégis ez az a nyelv, amelyiken leggyakrabban és a legpontosabban gondolja át s fogalmazza meg álláspontját az ember. Még ha másik nyelven közli is azt másokkal. Továbbá aligha beszélhetünk jogegyenlőségről az anyanyelvi oktatáshoz való jog nélkül. Jogegyenlőségnek nevezhető-e az az állapot, amelyben ha az állam egyes polgárainak anyanyelvét az iskolák oktatási nyelvévé teszi az oktatás minden szintjén, másokét pedig kizárja az oktatás nyelvei közül, avagy csak korlátozottan engedi az oktatás nyelvévé válni, akkor polgárai egyik csoportjának intézményesen lehetővé teszi a számukra lehető legkönnyebb tanulási módot, míg másokat akadályoz abban, hogy a lehető leghatékonyabban tanuljanak. Amennyiben az oktatási intézményrendszer hatását jelentősnek tartjuk a modern ember személyiségfejlődésére, és ez aligha cáfolható, akkor az állam az oktatás nyelvének megszabásával előnybejuttathat egyeseket és akadályozhat másokat. De nemcsak az oktatás nyelvével, hanem módszerének és a tananyagnak az előírásával is. Tudniillik mind a módszernek, mind a tananyagnak vannak kulturális vonatkozásai. Az iskolába kerülő személy pedig nem légüres térből, hanem egy konkrét kultúrából kerül oda. Ugyanez a helyzet a tudományos intézményrendszeren belül. Amennyiben az állam az egyik csoport anyanyelvét teszi az általa ellenőrzött tudományos intézményei nyelvévé, más csoportokét pedig kizárja, illetve korlátozza, úgy az egyik csoport kárára befolyásolja a tudományos kutatások eredményességét. A felfedezések során olyannyira szükséges kreativitás nyelvi tényezői csak az egyik csoport tagjai számára azonosak anyanyelvűkkel. A másiknál ez az intézményi életen belül egyáltalán nem vagy csak korlátozottan biztosított. Ebből következően a kutatások intézményes folytatása, a kutatócsoportok nyelve, továbbá az eredmények közzététele is az egyik nyelven történik, más nyelveken ez egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben lehetséges. Akiknek nem az állam által előnyben részesített nyelv az anyanyelvűk, az ismeretekhez csak az államilag preferált nyelven juthatnak hozzá. Olyan szerzők esetében is, akik saját anyanyelvükön is publikálnák eredményeiket. Ugyanez mondható el a közigazgatás nyelvéről is. Ha a polgár ügyeit nem intézheti anyanyelvén, akkor minden elképzelhető kérdésben, ami állami ügyintézést igényel, azt a szakterminológiát kell használnia, s azon a nyelven kell érvényesíteni igé18
