Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
A szlovákiai magyar helységnevek hivatalos és tankönyvi használatát érintő változások... névforma kiválasztásakor magyar anyanyelvű, magyar iskolát végzett, magyar kulturális vagy oktatási területen tevékenykedő adatközlők véleménye a mérvadó (vő. Orth 2006, 60-62. p.). Ezért nem elég megkérdezni a községi hivatalt (lehet, hogy nincs is ott nyelvileg kompetens személy), hanem a helyi vagy a járási Csemadok-szervezetet, a pedagógusszövetséget vagy ha református községről van szó, az egyházközséget. Időhiány miatt nem került sor terepkutatásra, viszont a helyi önkormányzattal további konzultációkra került sor azokban az esetekben, amikor a munkacsoport nem tudott egyezségre jutni. Ez leginkább akkor történt, amikor a kérdőívben nem volt adat, vagy az 1994-es jegyzék szerinti név szerepelt, a munkacsoportban pedig az 1913-as törzskönyv szerinti nevet vagy más, a magyar névadási elvek szerint megalkotott új nevet támogatták. Az e konzultációk következtében kialakult jegyzék került tárcaközi egyeztetésre, amely során lényegében csak a belügyminisztériumnak és a kulturális minisztériumnak voltak érdemi (bíráló) megjegyzései (Vznesené pripomienky, é.n.). A kulturális minisztérium elsősorban azt sérelmezte, hogy a munkaanyag előkészítése során nem működtünk együtt a minisztériummal, s nincs az sem felsorolva, milyen „releváns szakmai intézmények” kapcsolódtak be a munkába. A minisztérium véleménye szerint nem elegendő, ha a jegyzék összeállításában „a magyar nyelvet beszélő történészek és nyelvészek vettek részt”. A jegyzékkel kapcsolatban két lényeges bírálatot fogalmaztak meg: a) Nem támogatták azoknak a településeknek a felvételét, amelyek az 1994-es jegyzékben nem szerepeltek, mégpedig vagy azért, mert sohasem volt magyar nevük (ilyenek voltak a telepes falvak, pl. Hurbanova Ves), vagy mert „a magyar nyelvű megjelölés a Dél-Szlovákia 1938-1945 közötti megszállásához, illetve az 1867 utáni erőszakos magyarosításhoz kötődik”. A minisztérium szerint ilyen például Hurbanovo, Kukučínov, Matúškovo, Bulhary stb., holott nyilvánvaló, hogy e települések magyar neve az általunk javasolt formában jóval a „magyarosítás” előtt kialakult, pl. Ógyalla (1863), Nemesoroszi (1773), Taksony (1773), Bolgárom (1808). b) A minisztérium szerint a „hagyományos” név megváltoztatása lenne, ha az eddigi Eperjes, Kosát, Radnót stb. nevek helyett az 1938-1948 között használatos Pozsonyeperjes, Nemeskosút, Nemesradnót változatokat vezetnék be. Valószínűleg a kulturális minisztérium kifogásaira adott kimerítő és bőségesen adatolt válasznak, valamint a pártok közötti egyeztetésnek köszönhetően az általunk ajánlott nevek nagy része végül mégis belekerült a végleges jegyzékbe. Nyilván a kulturális minisztérium ellenkezése miatt továbbra sem sikerült azonban elfogadtatnunk azokat a neveket, amelyek egyértelműen a 20. század eleji törzskönyvezés során bővültek előtaggal, ide tartoznak a fentebb is említett Pozsonyeperjes, Nemeskosút, Nemesradnót, annak ellenére, hogy a Pozsonyeperjes és a Nemesradnót formához a helyiek is ragaszkodtak. Az 1994-es helységnévjegyzékhez képest néhány település esetében sikerült a jegyzékbe felvenni a megkülönböztető előtagot tartalmazó nevet, ilyen pl. Nagymad (1994: Mád), Kisóvár (Starý Hrádok, 1994: Óvár). Más esetben a szlovák név és a régi magyar standardizált név egymást támogató hatása érvényesült: a korábban önálló Alsóvárad és Felsővárad községeket 1944-ben Barsvárad néven összevonták, 1948-ben az összevont település szlovák neve Tekovský Hrádok lett.21 Az 1994-es helységnévjegy21.. Bars megye szlovák neve Tekov, vagyis a szlovák előtag a magyar lefordításával keletkezett. 159
