Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)
Elemzések, felmérések, összegzések
Szabómihály Gizella folyamatát, valamint a helynévismeretet és névhasználatot valószínűleg szintén befolyásoló - mert a tankönyvkiadók számára kötelező - helységnévjegyzéket. 2. A településnevek standardizálásai 2.1. A magyarországi hivatalos helységnévadás A mai Szlovákia területén fekvő magyarlakta települések tekintetében két helységnévrendezést3 kell említenem: az első az 1898-1912 között zajló törzskönyvezés, ennek az eredményeit rögzíti a Magyarországon ma is elfogadottnak tekintett és a határon túli települések tekintetében máig használt 1913-as törzskönyv (Helységnévtár 1913). A második 1939-1943 között zajlott, amikor a bécsi döntés értelmében Magyarországhoz visszakerült területeken újra visszaállították a törzskönyvezéskor megállapított magyar neveket, illetve település-összevonás esetén új nevet adtak a falunak (ennek eredményeit az 1944-es helységnévtár rögzítette). A 19-20. század fordulóján lezajlott helységnévrendezéskor alkalmazandó legfontosabb alapelvet már a vonatkozó törvény rögzítette: a község- és egyéb helynevekről szóló 1898. évi IV. törvénycikk 1. és 2. §-a szerint a monoszémián alapuló, azaz a homonim alakokat kizáró helységnévrendszert kell kialakítani, ezért az azonos nevű településeket „előnéwel vagy új névvel” kell ellátni. A hivatalos helységnevek megállapítása a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik (2. §), a névforma tekintetében a belügyminiszter lehetőség szerint figyelembe veszi az adott község, városi közgyűlés véleményét. A tényleges munkát a törvény 4. §-ában „Országos községi törzskönyv-bizottság” névvel megnevezett szakértői testület végezte. Ennek tevékenységét a szakirodalom, elsősorban Mező András (1982) részletekbe menően feltárta. Eszerint az érintett települések vezetői kérdőíven nyilatkoztak a használt és a használatra ajánlott nevekről, a végső szót azonban a bizottság és a minisztérium mondta ki. A végleges névforma megállapításakor az alábbi szempontokat vették figyelembe: a névforma történetileg hiteles, a magyar névrendszerbe illeszkedő, továbbá motivált, szabatos és etimológiailag világos legyen (I. Bölcskei 2012b, 94. p.). Számos esetben ugyanakkor sérült az egyik fő elv - a történetileg adatolt név igénye -, ugyanis sok nem magyar etimonú településnevet úgy váltottak fel magyar névvel, hogy az új név az adott településre vonatkoztatva nem volt adatolható. Ez az eljárás elsősorban a nemzetiségi lakosságú településeket érintette, de a magyar etnikai területen belül is előfordult, ilyen volt pl. a korábbi Leleszpolány/Leleszpolyán felváltása a Bodrogmező névvel. 3. A magyarországi helységnevek alakjának bizonyos szintű hatósági egységesítése már korábban megindult, így az első hivatalos helységnévtárat (A Magyar Korona Országainak Helységnévtára „sorozat" első darabját) 1873-ban adták ki, s ezekhez a helységnévtárakhoz a közlés céljára az esetlegesen több alakváltozatból ki kellett választani egyet. Jellemző azonban, hogy bizonyos települések esetében az egyes helységnévtárak eltérő alakokat közölnek. 150
