Tóth Károly (szerk.): Nyelvi jogok. A kisebbségi és nyelvi jogok helyzete Szlovákiában. I. Jogsegélyszolgálat 2009-2011 - Nyelvi jogok 1. (Somorja, 2013)

Elemzések, felmérések, összegzések

Szemelvények a felmérés mindennapjaiból

A kétnyelvűség helyzete Zoboralján (Hostomský Károly)

Nyár elején jártunk, amikor a KFK Projekt keretében ketten a kétnyelvűség kutatására indultunk a tágabb Zoboralja kb. 20 magyarlakta falujába. Földrajz szakos hallgatóként régóta él bennem a kultúrföldrajz, néprajz, népszokások szeretete, s kiemelten közelinek éreztem mindig is a szórványban élő magyar közösségek sorsát, jelenét s jövőjük magyar ajkú megmaradását. Sajnos, ez utóbbira megoldást keresve elég kilátástalannak tűnik a helyzet, de lássuk most a zoboralji tapasztalatokat, társítva a statisztika rideg valóságával. Egy pici metodológiaként megjegyezném, hogy az „eredetileg” vagy „őshonos” magyar vagy szlovák falu beosztást az 1910-es és 1930-as (!) népszámlálási adatok alapján határoztam meg. Régebbre nem látom értelmét visszanyúlni, és nem is nagyon lehetséges.

Bizonyára sokunkhoz közel áll ez a régió, köszönhetően egyrészt a gyönyörű természeti adottságainak is, de főleg népi kultúrája, hangulata az, ami megfogott. Én Zoboraljához közelebb egy nagykéri jó barátom által kerültem, valamint Jókai Marika nyugdíjas - ám annál aktívabb - tanító néninek köszönhetően, aki egész életét ezen a mesés vidéken élte le Gímesen tanítva, nevelve a legkisebbeket. Ő még annak a generációnak a tagja, amikor többségben volt azon tanárok száma, akiket a hivatástudat vezérelt. Marika néni viszont nemcsak a tanítói munkájával írta be magát a köztudatba, hanem sokéves néprajzi gyűjtőtevékenysége - különös tekintettel a népviseletekre - az, ami széles körben ismertté tette őt. Idén tavasszal diákkörünk (Ady Endre Diákkör) vendégeként Prágában is tiszteletét tette, s már akkor felvetődött az egyik beszélgetés alkalmával a kétnyelvűséget felmérő körút. Készségesen fogadta a felkérést az esetleges navigációra, együttműködésre abban a néhány napban, amíg Zoboralját bejárjuk. S mint később kiderült, óriási segítségünkre szolgált, mivel ha netán nem volt ideje egy-egy polgármesternek, vagy morcosabb hangulatban kaptunk el valakit, amint megpillantották Őt, mindenki megszelídült, minta ma született bárány. Ezáltal is szeretnék neki nagy köszönetét mondani segítségéért és korlátlan vendégszeretetéért.

Ezen előzmények után egyik nap felhívtam Marika nénit ahai (Horný Óhaj) házában, hogy ráérne-e egy kis kocsiturisztikára az elkövetkező napokban. Mint kiderült, Prága óta számolt a dologgal, és amint kimondtuk, hogy a gímesi autókempingben szeretnénk elszállásolódni, már készítette is nekünk a csángó útjáról hozott csergét és népi ágyneműt a vendégszobába. Mivel a tervezettnél kicsit később érkeztünk, aznap a Zoboraljához már helyesen nem is sorolandó Csiffárt (Čifáre), Tildét (Telince) valamint Nagycétényt (Velký Cetín) és Csehit (Čechynce) jártuk be. Azért is párosítottam külön a