L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
7. Oktatásügy - pedagógusok elhelyezése, a diákok tanulásának megoldása
Oktatásügy - pedagógusok elhelyezése, a diákok tanulásának megoldása kapuit csak azért, mert ott a rendes keretek közt nincs hely, ez már a nemzet jövőjének olyan károsodásával járna, amit kipótolni szinte lehetetlen. Jobb sorsra méltó ijjainkat a munkátlanságnak s ezzel a züllésnek, az erkölcsi éhenhalásnak kitenni semmi esetre sem szabad. Ez a kérdés egyik oldala. A másik sem kevésbé fontos. Az egyes hatóságok a menekülés első idejében siettek a vármegyék egyes községeibe elhelyezni a menekültek legnagyobb részét. Helyesen tették. Nem baj azonban, hogy nem igen voltak tekintettel arra, vannak-e a falukba internált családok között olyanok, akiknek középfokú iskolákba járó gyermekeik vannak? Ezeket okvetlenül vissza kell hozni a központokba, a városokba, ahol a gyermekek akadálytalanul tanulhatnak. Ha pedig a család vissza nem jöhet, s a legnagyobb rész tényleg nem jöhet vissza, mert hiszen a falukon a megélhetés sokkal könnyebb, mint a városokban: akkor legalább arról kellene gondoskodni, hogy maguk a gyermekek visszajöhessenek. És itt van a kérdés harmadik oldala, melynek helyes megoldását a városok jobbmódú, jólelkű családjainak irgalmasságától kell várnunk és kérnünk. Ahol öten esznek, a hatodik sem marad éhen - tartja a közmondás. Akinek nincs gyermeke, vagy volt, de elvesztette, a szíve parlagon heverő szeretetét ezekben a savanyú napokban a legszebben kamatoztathatja, ha magához ölel s ha maga gyermeke gyanánt szeret egyet a sok közül, akik most fiatalon, a gyermekkor legszebb és legfontosabb idejében a szülői ház füstölgő romjaitól messze idegenül vándorolnak. Akiknek pedig van iskolába járó gyermekük, nem tudom, miért ne adhatnának gyermekük mellett ételt, italt, szállást egy menekült gyermeknek, akit tán fia vagy leánya a magyar szív résztvevő önzetlenségével testvéreként szerethetne? Meg kell tehát nyitni az iskolák és a szívek kapuit a menekült gyerekek előtt minden fenntartás nélkül, hogy felkarolván őket, nagy és meleg szeretettel magvait hintsük el a jövő egészséges virágzásának.221 Sokszor valamelyik város, oktatási intézmény vagy más támogatónak köszönhetően (civilnek és államinak egyaránt) tanulhattak a menekült diákok. Ezekben az esetekben a támogatók rendesen minden ezzel járó költséget is megtérítettek. Késmárk városa például felajánlotta, hogy 10 erdélyi tanuló teljes ellátásról gondoskodik, azonban mivel 10 helyett ötvennégyen jelentkeztek, egy másik városban, Leibicben fogadtak be közülük 17 diákot. A hírből az nem derül ki, hogy konkrétan honnan, és milyen messziről érkeztek, s az sem, hogy csak Szepes vármegye területéről-e, vagy esetleg távolabbról is. Annak alapján, hogy 6 diákot magánházaknál helyeztek el, közülük ketten pedig a közeli Hunfalvára kerültek, arra következtethetünk, hogy esetleg távolabbról érkezett diákokról is szó lehetett. A diákok Késmárkon „három otthonban nyertek elhelyezést, még pedig a Hajnóci Otthonban Práger Lajos tanító, a Líceumi Internátusbán dr. Banczik Samu és a Waliczky-házban Bergmann Vilmos tanár felügyelete alatt”. Az ellátásuk megoldására az Általános Nőegylet gyűjtést indított, amely szép eredménnyel zárult, 221 A menekült gyermekek iskoláztatása. Felvidéki Újság, 1916. október 4. 2. p. 88
