L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
5. Adománygyűjtések a menekültek megsegítésére
Adománygyűjtések a menekültek megsegítésére A múlt számunkban már rövidesen említettük, hogy okt. hó 22-én, vasárnap d.u. 6 órakor a vármegyeház nagytermében magasnívójú, változatos műsorú hangversenyt rendeznek az erdélyi menekültek javára. A hangverseny iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy mindenki okosabban teszi, ha siet megváltani a jegyét. Jegyek 3, 2 és 1.50 K-ért a Spitzer könyvkereskedésben kaphatók. A hangversenyre meghívókat nem bocsátanak ki, művészi falragaszokkal hívják föl a közönség figyelmét. A nagysikerűnek ígérkező hangversenyen fellépnek: Ringer Lili zongoraművésznő, a berlini és budapesti hangversenytermek bájos művésznője, Kerpely Jenő európai hírű gordonkaművész, Kiss Ferenc, a budapesti Nemzeti Színház tagja, Kiss Menyhért országos nevű költő, régi ismerősünk és végül Istók János, a neves szobrász, akinek nem egy művészi alkotása díszíti már Komáromot. A rendezés élén Mészáros Lajos János hírlapíró kollégánk ismert agilitásával buzgólkodik a siker érdekében.175 A Komáromi Hírlapban egy kritikus írás jelent meg a tervezett komáromi hangversennyel kapcsolatban, a cikkíró véleménye szerint „ilyen művészestély is csak konjunkturális haszon, mert intellektuális élvezetükért adott garasaikat a jótékonyságuk földi számláján a követelt oldalon könyvelik s könyveltetik el...” Kritikával illette a Komáromi Lapokat mint szervezőt, ugyanis véleménye szerint lapjának népszerűsítésére használja fel a rendezvényt. Érdemes teljes terjedelmében is közölni az említett írást, ugyanis ilyen kritikus hozzáállással a más megyékben megjelent lapokban nem találkoztam jótékonysági rendezvényekkel kapcsolatban, s van is benne némi igazság: Gondoskodott a kormány, hogy minden város nyakába terhet akasszon, mondván: Könnyebb a kereszt, ha közösen hurcoltatik. Hogy nálunk is gyűjtés indult a szerencsétlenek részére, s mert, hogy akinek szíve volt: úgyis adott, nem tudott elmenni a könyörületesség közismert cégtáblái mellett. A jótékonysági hangversenyeket, meg a többi, a sablon viseltes bölcsőjében születet, jólfizető korcs hiúság savanyú tején táplált, s a charitásnak albérletbe adott művészestélyeket értem. Mindenütt van már, no s ha Győr csinált ilyent, Komárom miért ne? Hát már ott tartunk, hogy csak művészujjak, művészhangok tudják kicsalni a könyörület filléreit? A lövészárok lakójának nem jut klasszikus zene, hacsak nem a halál búgó, zümmögő robaja, a fegyver emberének nem jut conference kedélyes operaénekkel, mosolyt váltó, vigasságot keltő slágerekkel, hacsak a nagy kaszás őrjöngő rikácsolása, melyre keserves fintorrá merevedik az arca, s mégis gyűjtenek és nem feledkeznek meg a kivertekről, a menekültekről. Kalapot emelek a művészet előtt, azért ne essék zokon szavam annak, akit nem illet. De a meggazdagodottaknak, az önként adni kötelezetteknek, az itthon nyugalmat élvezőknek az ilyen művészestély is csak konjunkturális haszon, mert intellektuális élvezetükért adott garasaikat a jótékonyságuk földi számláján a követelt oldalon könyvelik s könyveltetik el. Még valamit! 175 Nagy hangverseny a menekültek javára. Komáromi Újság, 1916. október 19. 5. p. 73
