L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet menekültjei ezrivel sietnek az ország szívébe: Budapestre, s azokra a vidékekre, amelyek nyugodtan várják az időt, amidőn az ellenség fegyvereink által legyőzve a béke után fog áhítozni. Addig azonban nagy és sok feladat vár még reánk. Első feladatunk: a tömörülés, az erők egységesítése és kölcsönös segítség, támogatás. Erdély menekültjei a mi testünkből, vérünkből valók. Velük együtt érezzük, átérezzük a fájdalmat, amelyet az ellenség okozott. Bár nem is tudjuk a veszteségüket, fájdalmukat azonnal gyógyítani, pótolni, mindazonáltal enyhébbé tehetjük a fájdalmat segítő kezeink által. Öleljük keblünkre a menekült testvéreinket, töröljük le a zokogó gyermek arcáról a könynyeket! Ne érezzenek semmiféle különbséget a mostani otthonukban. Vigasztaljuk őket a jobb jövő reményében. A magyar nemzet és szövetségeseink hadi ereje vissza fogja szerezni otthagyott, az ellenség kezébe került otthonukat. Támogassuk, segítsük őket mindenben. Az, ami nekünk van, abból nekik is juttassunk. Nekünk is maradjon, de nekik is jusson belőle. Félre minden egoizmussal, uzsoráskodással! Az, aki a menekült testvéreinket zsarolja, nem méltó a „hazafi” jelzőre. Az ilyet nemcsak a törvény, hanem erkölcsi szolidaritásunk is büntesse meg. Közösítsük a társadalom testéből. Most látjuk igazán, hogy mennyire vagyunk szorulva egymásra. Eszerint kötelesek legyenek gondolataink, érzelmeink, fájdalmaink, örömeink stb. Ne hárítsuk a terheket másra vagy másokra, hanem mi is tegyünk valamit a közügy érdekében. Nincs ember, aki ne szorulna másra, s aki valamivel ne tudna segíteni mást vagy másokat. Ne hangoztassuk azt, hogy adjon, segítsen az, akinek bőven van mindene. Támogasson, segítsen mindenki. A szegényebb csekélyebb áldozata, ajándéka ép oly becses, mint a vagyonos egyén bőkezűsége. Tudom, érzem, hogy most nagyon nehezek a megélhetési viszonyok, de e nehéz viszonyok közepette is találunk módot és eszközt azok támogatására, segítésére, akiknek most semmijük sincs, csak a hazáért lángoló szivük. Ha mindenki átérzi a menekültek helyzetét, akkor bizonnyal a kellő támogatás, segítség sem marad el. Gyűjtsünk, adakozzunk tehát menekültjeink számára! Minden vármegye, község, város, egyén adjon abból, amije van! Ne halasztgassuk ezt a nemes munkát, a leghazafiasabb cselekedet, hanem rögtön cselekedjünk. Mert a régi közmondás azt tartja, amely különösen most igen időszerű: „Aki rögtön ad, kétszer ad.” Ebben megleljük a nyomornak, a fájdalomnak legjobb orvosságát. Északmagyarország, 1916. szeptember 17.1. p. Erdélyi menekültek Turócszentmártonban Múlt számunkban már megemlékeztünk arról, hogy szerencsétlen erdélyi honfitársaink közül többen menekültek városunkba. E hét végéig összesen 92 menekülő érkezett ide, kik közül azonban rövid tartózkodás után 25 eltávozott. A visszamaradtak közül 23 rokonainál talált menedéket, míg 54 menekülőt a Celulose gyár agilis és nemesszívű igazgatója vette pártfogásába. Miután pedig ezek egy nagy része a zernesti gyár alkalmazottja volt, Pfaíf Károly igazgató alkalmazta is őket é ellátásukról is gondoskodik. - Ez a gondoskodás azonban nem lehet olyan hatásos, mert hiszen a menekülők csaknem minden ruháikat, vagyonukat ott hagyták. Rá vannak utalva a nagyközönség jószívű támogatására is. Kürthy Lajos báró főispán kezdeményezésére a főszolgabirák gyűjtést rendeztek tehát, melyet maga a főispán nyitott meg 50 koronával, s amely már eddig is szép eredménnyel járt. - Mi is kérjük olvasóinkat és a nagy közönséget, hogy a szerencsétleneken mindenki tőle telhetőleg igyekezzék segíteni akár pénzbeli segéllyel, akár ruhaneműek adományozásával, melyre a közelgő téli időben kétszeresen nagy szükségük van a menekülteknek. - Itt említjük meg, hogy a főispán e tárgyban kiadott belügyminiszteri körrendelethez képest Turócz vármegye 441
