L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
3. Hova érkeztek menekültek?
Hova érkeztek menekültek? ők Maroshévízről érkeztek, és szintén Komáromban kaptak menedéket. A lap azonban az elkövetkező napokban/hetekben ismét újabb menekültek érkezéséről tájékoztatott, ezek száma „az ötezret meghaladja, s úgy elhelyezésük, mint ellátásukra és segítségükre már most fel kell készülnünk”.63 A lap a következő héten már sokkal pontosabb információt közöl a menekültek számáról és elhelyezésükről is. „Szeptember 20-án a város területén 426 menekült volt. Ezek egy része Erdélyből jött, főleg Maroshévízről, másik részük Orsováról. A maroshévíziek a bútorgyár munkatermeiben, az orsovaiak ideiglenesen a hajógyárban találtak otthont. A munkások egy része a Milch-féle gőzfűrész és fatermelő gyártelepen, az orsovaiak a M.F.T.R. hajóműhelyében nyertek alkalmazást. Grünfeld Adolf, az izr. hitközség elnöke a menekültek elhelyezésére felajánlotta a hitközség tanácstermét.”64 A sajtóban szereplő adatok alapján úgy tűnik, Komárom vármegyében a Tatai járásban helyezték el a legtöbb menekültet (492 személyt), túlnyomó többségük Petrozsényból érkezett bányamunkás volt. Tata 163, Tóváros 70, Szomód 62, Tardos 2, Baj 71, Agostyán 55, Felsőgalla 19, Alsógalla 6 menekültnek adott menedéket. A Gesztesi járásban Ácson 15, Banán 13, Kisbéren 10, Kömlődön 18 menekült volt elhelyezve. „Az udvardi és csallóközi járásokba csak szórványosan érkeztek menekültek, többnyire rokonsági kötelék vagy ismeretség hozta ide őket. Ógyalla 10, Madar 4, Perbete 5, Marcelháza 2, Kolozsnéma 5, Megyercs 8, Apácaszakállas 3, Lakszakállas és Nagymegyer 1-1 menekültnek adott otthont.”65 Az október 5-én megjelent Komáromi Újság közel 2000 erdélyi menekült érkezéséről tudósított, akik azonban nem maradtak Komáromban, hanem a vármegye különböző helyeire szállítottak őket. A hír szerint már alig volt olyan község Komárom vármegyében, ahol ne lettek volna erdélyi menekültek, s egyben megemlítik azt is, hogy a Csallóközi járásba 947 menekült jutott.66 A Komáromi Lapok október elején a megye területére érkezett újabb menekültek érkezéséről írt. Ezúttal két vonat haladt át Komáromon, az egyik 2032 utast szállított, akiket Gútán, Nemesócsán és Hetényben helyeztek el. A másik vonaton utazó 1500 menekült úti célját azonban nem említi a lap.67 A vármegye területén a menekültek részére decemberben kiosztott 564 cipőről szóló kimutatás alapján az arányokból nagyjából következtethetünk arra is, hogy a menekültek létszáma hogyan oszlott meg az említett településeken. Ezek a következők: Aranyos (Csallóközaranyos) 44 pár, Bagota 14, Csicsó 4, Gúta 24, Hetény 14, ímely 18, Izsa 8, Kamocsa 26, Marcelháza 24, Nagykeszi 51, Naszvad 31, 63 Menekültek. Komáromi Lapok, 1916. szeptember 16. 4. p. 64 Komáromi Lapok, 1916. szeptember 23. 2. p. 65 Komáromi Lapok, 1916. szeptember 23. 2. p. 66 Erdélyi menekültek nálunk. Komáromi Újság, 1916. október 5. 4. p. 67 Az erdélyi menekültekért. Komáromi Lapok, 1916. október 7. 3. p. 37