L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)

19. Melléklet

Melléklet 10.000 korona az erdélyi menekültek részére Az alispáni hivatalból érkezett jelentés szerint a lévai menekültek részére a belügyminiszter 10 ezer koronát utalt ki, hogy abból a rászorultak segélyeztessenek. Lévai Őrálló, 1916. szeptember 14. 2. p. Felhívás Alattomos ellenség orv támadása, menekülésre kényszerítette, földönfutókká tette erdélyi testvéreink százezreit, Hajlékot, kenyeret kérnek, várnak tőlünk azok, kik századokon ke­resztül őrt állottak felettünk. Megmozdul a társadalom, milliók gyűlnek össze napok alatt, mi sem maradjunk el, gyűjtsön minden Gyülekezet, fogadjuk be a menekülőket hajlékunk csendes falai közzé, az elűzött egyházi szolgák, lelkész-tanítótársaink találjanak meleg ott­honra, gyámolító szeretetre nálunk. Bejelenteni kérem: kik fogadnak el hajléktalan papi, tanítói kartársakat, mely Gyülekezeteink bujdosó testvéreket? S mennyi lesz a gyűjtés ösz­­szege? Alsószecse, 1916. évi szept. 9. Kartársi szeretettel Patay Károly esperes Lévai Őrálló, 1916. szeptember 14. 2. p. Erdélyi menekültjeink érdekében A kik tehették, gyorsan útrakeltek a halálhozó fegyverek elől. Azt se tudták, hová, csak mentek százezrek: erdélyi véreink, székely testvéreink. Jöttek, s jönnek mindig a hazát­lan bujdosók, e szegény sorsüldözött magyarok országunk védett helyeire, hozzánk, bol­dogabb magyarokhoz, akik még a netaláni szegénységükben s az általános szenvedések közepette is gazdagok s boldogok vagyunk, mert nem veszítettünk hazát, s benne házat, gabonát, marhát, s minden vagyont... Keserű életük háborgó tengerén az űr hajlékukból ismeretlen tájakra, messzire sodorta. S most, mintegy hajótöröttek, csak puszta életüket mentve meg, a menekvésnek számtalan „Melita” szigetén partra szállottak. Sok helyt az országban, itt városunkban is hontalanok százai várnak befogadást. Sáppadt arcú anyák, éhező gyermekek kérnek barátságos szál­lást, egy-egy darabka kenyeret... úgy érkeztek hozzánk, mint szegény éhezők, kiknek nincs semmijök... otthon volt nekik is, némelyiknek kevés, másiknak pedig sok, talán 10-15 drb. marhája, szép háza, sok gabonája, mindene bőséggel, ez is az is, 5-10, 4-50 s talán több ezer értékű vagyona. S most nincs semmijük. Ott maradt mindenük az ellenség rom­boló karjai közt, a rablás s a lángok martalékául. Csak életüket menthették meg, koldus, szegény, kíntól vonagló szomorú életük. Ezek most a mi menekültjeink. S a mi földünk most „Melita” szigete. Nem úgy hívják e helyet, de rájuk nézve ez a menekvésnek „Melitá­­ja”. Ott a Földközi tengerben, a mai Málta-szigeten ezelőtt ok-sok századdal (a Kr. u. 61.-ik évben) „a barbárok nem közönséges emberséget cselekszenek vala” a menekültekkel. Pál apostolt és hajótörött társait három hónapon át - mint szent könyvünk írja - nagy ember­ségesen vendégül látták. Vájjon a mi menekültjeink elmondhatják-e ezt mi rólunk?! Pedig el kell mondaniok. Hisz mi nem barbárok, nem pogányok vagyunk. Mi a szeretet vallá­sának vagyunk a hívei s egyúttal testvérei a menekültjeinknek. Mi saját véreinket, hon­324

Next

/
Thumbnails
Contents