L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet 10.000 korona az erdélyi menekültek részére Az alispáni hivatalból érkezett jelentés szerint a lévai menekültek részére a belügyminiszter 10 ezer koronát utalt ki, hogy abból a rászorultak segélyeztessenek. Lévai Őrálló, 1916. szeptember 14. 2. p. Felhívás Alattomos ellenség orv támadása, menekülésre kényszerítette, földönfutókká tette erdélyi testvéreink százezreit, Hajlékot, kenyeret kérnek, várnak tőlünk azok, kik századokon keresztül őrt állottak felettünk. Megmozdul a társadalom, milliók gyűlnek össze napok alatt, mi sem maradjunk el, gyűjtsön minden Gyülekezet, fogadjuk be a menekülőket hajlékunk csendes falai közzé, az elűzött egyházi szolgák, lelkész-tanítótársaink találjanak meleg otthonra, gyámolító szeretetre nálunk. Bejelenteni kérem: kik fogadnak el hajléktalan papi, tanítói kartársakat, mely Gyülekezeteink bujdosó testvéreket? S mennyi lesz a gyűjtés öszszege? Alsószecse, 1916. évi szept. 9. Kartársi szeretettel Patay Károly esperes Lévai Őrálló, 1916. szeptember 14. 2. p. Erdélyi menekültjeink érdekében A kik tehették, gyorsan útrakeltek a halálhozó fegyverek elől. Azt se tudták, hová, csak mentek százezrek: erdélyi véreink, székely testvéreink. Jöttek, s jönnek mindig a hazátlan bujdosók, e szegény sorsüldözött magyarok országunk védett helyeire, hozzánk, boldogabb magyarokhoz, akik még a netaláni szegénységükben s az általános szenvedések közepette is gazdagok s boldogok vagyunk, mert nem veszítettünk hazát, s benne házat, gabonát, marhát, s minden vagyont... Keserű életük háborgó tengerén az űr hajlékukból ismeretlen tájakra, messzire sodorta. S most, mintegy hajótöröttek, csak puszta életüket mentve meg, a menekvésnek számtalan „Melita” szigetén partra szállottak. Sok helyt az országban, itt városunkban is hontalanok százai várnak befogadást. Sáppadt arcú anyák, éhező gyermekek kérnek barátságos szállást, egy-egy darabka kenyeret... úgy érkeztek hozzánk, mint szegény éhezők, kiknek nincs semmijök... otthon volt nekik is, némelyiknek kevés, másiknak pedig sok, talán 10-15 drb. marhája, szép háza, sok gabonája, mindene bőséggel, ez is az is, 5-10, 4-50 s talán több ezer értékű vagyona. S most nincs semmijük. Ott maradt mindenük az ellenség romboló karjai közt, a rablás s a lángok martalékául. Csak életüket menthették meg, koldus, szegény, kíntól vonagló szomorú életük. Ezek most a mi menekültjeink. S a mi földünk most „Melita” szigete. Nem úgy hívják e helyet, de rájuk nézve ez a menekvésnek „Melitája”. Ott a Földközi tengerben, a mai Málta-szigeten ezelőtt ok-sok századdal (a Kr. u. 61.-ik évben) „a barbárok nem közönséges emberséget cselekszenek vala” a menekültekkel. Pál apostolt és hajótörött társait három hónapon át - mint szent könyvünk írja - nagy emberségesen vendégül látták. Vájjon a mi menekültjeink elmondhatják-e ezt mi rólunk?! Pedig el kell mondaniok. Hisz mi nem barbárok, nem pogányok vagyunk. Mi a szeretet vallásának vagyunk a hívei s egyúttal testvérei a menekültjeinknek. Mi saját véreinket, hon324
