L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
19. Melléklet
Melléklet Erdélyi menekültjeinkért Fodor Vilmos dr. főszolgabírónak az ipolysági járásban általa szervezett segítőakcióról szóló beszámoló jelentése. - IV. Pénzért beszereztetett és szétosztatott: cipő, bakancs és lábbeli, ehhez való anyag 159 pár, ruhanemű s kész ruhák s öltönyök 510 drb, dob kályha csővel 2 drb, füstölt kolbász 14 és xh kg, szappan 62 drb, tűzifa 6 méter, szén 2 mm, 3 és 'A kg zsír, orvosi szerek, talpbőr 22.75 kg, konyha és házi berendezési cikkek 81 drb, ezenkívül a vidéken elhelyezettek részére az ottani megbízottak által tej, egyéb élelmi és közszükségleti cikkek. Cipőkre és hozzávalókra kiadatott 6104 korona 18 fillér, kész ruhákra, ruhaneműekre, ruhára és fehérneműekre valóra 1997 korona 45 fillér, élelmi szerekre 174 korona 80 fillér, munkadíjakra és egyéb beszerzésre (cipővarrás, javítás, talpalás, kenyérsütés, konyha szerek, háztartási, orvosi cikkek stb.) 296 korona 96 fillér. Megkíséreltük, hogy karácsony estéje alkalmából karácsonyfa ünnepet rendezzünk a menekülteknek, az azonban csak Ipolyvece községben sikerült, ahol Dedinszky Aladár ág. ev. lelkész saját kezdeményezéséből megünnepelte velük a szent estét és karácsonyfát állított fel. Ellátást nyert az összes személyeket és az itt tartózkodási időt számítva 330 személy 96 napon át és 230 személy 120 napon át, az ellátási napok száma 216 nap, az ellátott személyeké az egész itt tartózkodás alatt 59 200, egyesek ugyanis időközben eltávoztak. Annak dacára, hogy úgy a hatóság, mint a bizottság sem fizikai munkát, sem anyagi segítség adását nem sajnálták, és egész iparkodásukkal azon voltak, hogy senki semmiben sem szenvedjen hiányt, amit a felsorolt adatok a legjobban igazolnak - amint ez különféle gondolkodású, foglalkozású és világnézettel, valamint erkölcsi alappal bíró otthonukból idegenbe menekült s egyhelyen nagyobb számban elhelyezett embereknél előfordult, bizony akadtak olyanok is, akik semmivel sem voltak megelégedve, válogattak, követelőztek, munkába járni s dolgozni egyáltalán nem akartak. Ezek azonban csak kivételes eseteknek tekinthetők, mert a menekülők zöme átérezve a nehéz helyzetükön segíteni akaró és segítő szeretetet, viselkedésével panaszra okot nem adott, mert csak szórványosan fordult elő, hogy az új fűzős cipőt vissza utasították, mert gombos vagy amerikai szabású kell, felvert talpvédővel elfogadni nem akarták, mert szégyen abban járni, a lakosság asztalához étkezésre hívatván meg a mi ételeinket leszólták vagy magukkal vive az Ipolyba dobták, a posztó s szövet fehérneműekre való anyag ellen a szín miatt kifogásokat emeltek vagy a legdrágább minőséget követelték stb. stb. Mihelyt győzedelmes hadaink Erdélyországból a betörő oláhbandát csúfosan kiverték, s a felszabadult területen a viszonyok csak némileg is konszolidálódtak, menekültjeink szívében felébredt az elhagyott otthon utáni vágyakozás, és dacára annak, hogy a visszatelepítés még nem kezdődött meg, egyesek engedély nélkül is siettek vissza hazájukba. A visszatérés megengedése után legelőször a vasutak szállították vissza alkalmazottjaik hozzánk menekült családtagjait, ezek két nagyobb csoportban indultak útnak, a vasutasok hazatávozása után a hazaszivárgás nagyobb méreteket öltött, úgy hogy a belügyi kormány eltiltotta az utazási igazolványok kiadását. Aki azonban tehette, elment engedély nélkül lopva, annyira kívánkoztak haza s féltették otthon hagyott javaikat. Amidőn egy-egy csoport útnak indult, gondoskodás történt az iránt, hogy az állomáson tejet, ennivalót és 4-5 napra élelmiszert kapjanak, s ezen célból a hölgybizottsággal mindenkor megjelentünk az állomáson a vonat indulása előtt, elláttuk utasainkat a szükséges élelmi szerekkel, adtunk nekik útravaló pénzt is, és elbúcsúztattuk őket. 229
