L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)

19. Melléklet

Melléklet Szükség van pénzre, ruhára, élelmiszerre, berendezési tárgyakra, házi eszközökre és a gyer­mekeknek, kik az ipolysági óvóba és elemi iskolába fognak járni, tankönyvekre, miegymásra. A szeretet adományokat a főszolgabírói hivatal veszi át naponta d. e. 10 és 11 óra közt, azokat nyilvántartja és eljuttatja oda, ahol arra valóban szükség van. A már eddig befolyt és ezután beérkező mindennemű szeretet adományokat feltüntetendő nyilvános kimutatá­sokat a Honti Lapok ezután hétről-hétre közölni fogja. Honfi Lapok, 1916. szeptember 9. 2-3. p. Erdélyi menekültjeinkért Az e hó 7-én érkezett harmadik csoporttal az Ipolyságon elhelyezett erdélyi menekülők száma meghaladja a háromszázat. A hatósági segítő akció mellett Fodor Vilmos dr. főszol­gabíró szép eredménnyel mozgósította a társadalom szeretetmunkáját is. Fodor Vilmos dr. Ipolyság és járása közönségéhez következő felhívást intézte: A román betörés folytán járásom területére is menekültek erdélyrészi honfitársaink, kik­nek legnagyobb része mindenét kénytelen volt ott hagyni. Nekünk, kik a háború megpróbáltatásait nem ismerjük, kiket a Mindenható megóvott ed­dig minden a háború által előidézett nyomorúságtól, testi és lelki szenvedéstől, ember­baráti és hazafias kötelességünk, hogy hozzánk menekült véreinket segítsük, támogassuk úgy anyagilag, mind testvéri szeretetünkkel, hogy elveszett otthonuk helyébe új otthont teremtve, részükre biztosítsuk megélhetésüket. Az állami támogatás magában véve nem elegendő, a társadalom minden egyes tagjának össze kell fognia, hogy szeretetadományaival megkönnyítse a hatóságok nehéz feladatát. Szükségünk lesz pénzre, ruhára, élelmi szerekre, berendezési tárgyakra, házi eszközökre, tankönyvekre stb. Az adományokat hivatalom fogja átvenni, nyilvántartani, és oda, ahol szükség van, eljut­tatni. Járásom 43 községében a gyűjtés munkáját magam nem végezhetem, felkérem segítő tár­samul a jegyző, lelkész és tanító urakat. Szíveskedjenek községenként felszólítani a lakosságot, hogy ajánlják fel szeretetadománya­­ikat, a felajánlottakat-, ki mivel kíván segíteni, írják össze és ezen kimutatást küldjék be sürgősen hivatalomhoz. Én a szükséghez képest fogok intézkedni aziránt, hogy a beszállí­tás mikor történjék. A pénzbeli adományok hivatalomra címzendők. Az esetleg előbb beérkező szeretetado­­mányok hivatalomban naponta d. e. 10-11 óra között fognak átvetetni. Ha a beérkezett szeretetadományokból valamelyest fennmaradna, azt megyénk vöröskereszt egyesületének fogjuk átadni. Fogadják már előre is hálás köszönetemet menekültjeink nevében is mindazok, akik szere­tetünk melegével hozzájárulnak hontalanná váltak istápolásához. Fodor Vilmos dr. főszolgabíró meghívására e hó 12-én hölgyeink értekezletet tartottak, melyen Fodor Vilmos dr. ismertette az eddig elkövetett hatósági intézkedéseket, a város közönsége részéről eddig nyújtott támogatást, s reá mutatott további szükségszerű ellátá­suknál követendő társadalmi segítségükre, melyhez éppen a hölgy közönség hazafias tá­mogatására lesz a menekülteknek szükségük, s e célból kérte a hatóságnak e ténykedése körül való támogatását. 210

Next

/
Thumbnails
Contents