L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)

19. Melléklet

Melléklet Czine mintye!336 Küszöbön az ötödik hadikölcsön. Bízvást nevezhetjük így is, hogy hadikölcsön Románia ellen. Mert ebben a jegyben született. A betört hordáknak fényes hadművelettel történt kiebrudalása idején fogantatott arra a hivatásra, hogy az árulást meg kell torolni. Nem elég, hogy csak fölszabadítottuk Erdélyt, hanem meg is kell védenünk újabb betörés­től, sőt tovább kell mennünk: a kígyót saját fészkében kell eltaposni. A haramiákat otthon, a maguk barlangjaiból is ki kell füstölnünk. Fejőkre kell gyújtanunk a házaikat, hadd érez­zék ők is: valójában mi a háború, amibe ők olyan nagykönnyen beleugrottak, s amit eddig csak besétálásnak, parádénak, rablókirándulásnak tartottak. Erdélyért meg kell bűnhődni­­ök. A menekültek szenvedéseit, kárvallásait, Csaba vezér szent földjének sáros bocskorral való megtaposását nem feledjük! Cine mintye!... Ezt a két szót őtőlük tanultuk. Át most majd rájuk fordítjuk. Ha már háború, hát elmondhatjuk, hogy ennél népszerűbb háborúja nem volt a magyarnak Különféle frontokon sokfelé küzdő katonáink égnek a vágytól, hogy vajha minden magyar harcost a hitszegő oláhok ellen vezényelnének! Az itthon maradottak pedig készek minden áldozatra, csak Románián bosszút vehessünk s a hazatérő menekülteknek feldúlt tűzhelyeit helyreállíthassuk, kárvallásaikat majd magával a kártevő nemzettel fizettessük meg. Bízvást hisszük, hogy ebben az áldozatkészségben még hazai románjaink is tömegesen fog­nak részt venni. Mert hívek hazákhoz és őket is fájdalmas tőrdöfésként érte az orvtámadás, melyet a déli Kárpátokon túli vérrokonaik esztelen kormánya intézett ellenünk. Ere vall Mangra Vazul érsekmetropolitának az a nyilatkozata, hogy Romániának bűnhődnie kell! Az új hadikölcsön tehát ennek a büntető és minden kárainknak megtérítő hadjáratnak eszközlésére lesz szükséges. Bővebb magyarázat alig kell hozzá. Mindenki érzi Magyaror­szágon, hogy miről van szó. Tehát seregestül fognak gyülekezni az aláírásra jelentkezők, mihelyst a hadikölcsönre való jegyzés hivatalos alkalma megnyílik. Annál is inkább remél­hetjük ezt, mert a takarékpénztárakban túlontúl bőséges a betétek összege, amiket sehol gyümölcsözőbben befektetni nem lehet, mint a nemzeti hadikölcsönbe. Szepesi Lapok, 1916. október 26. 1. p. Erdélyiek Késmárkon Azon alattomos orvtámadás, mely kincses Erdélyünket érte, megnyitotta az érző szíve­ket s nemes versenyre keltünk a hazaszeretetnek gyakorlásában. S mikor az ádáz ellenség az első székely falut felperzselte, nyomában a hazaszeretet oltárán fellángolt a magyar ál­dozatkészségnek a szent tüze. De míg ama láng a békés polgárok százezreit űzte szét, addig emez összeforrasztotta s tettre hevítette az érző honfi kebleket. Megmozdult az adakozás­ban fáradhatatlan magyar nemzet s a menekült szerencsétlen testvéreink esdő segélykiáltá­sa részvétre és meghallgatásra talált mindenütt. S ha majd egykor e világfelforgató korszak eseményeit feljegyzik, a magyar honvéd hősiessége mellé jegyezzék fel a magyar nemzet ki­fogyhatatlan áldozatkészségét is. Lesznek nevek, melyeknek fénye be fog világítani a mesz­­sze jövőbe, de lesznek tények is, melyek példaadásul fognak szolgálni a késő nemzedéknek. S e tények között bizonyára nem lesz utolsó Késmárk szerepe az erdélyi menekült diákok segélyezésében. Az az ősi város, melynek múltja annyira összeforrt a nemzet múltjával, 336 Tartsd eszedben. A román ember szólásmódja, ki a rajta ejtett sérelmet nem tudja elfelejteni s várja türelme­sen az időt, míg azt megtorolhatja. http://www.kislexikon.hU/cine_mintye.html#ixzz3Ipr2D96J 197

Next

/
Thumbnails
Contents