L. Juhász Ilona: Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz… Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Adalékok az első világháborús migráció történetéhez - Notitia Historico-Ethnologica 6. (Somorja-Komárom, 2015)
13. A hála kifejezése
A hála kifejezése 2 hónapig az oláh invázió miatt. Érdekes fényt vet az erdélyi állapotokra és a betörést megelőző helyzetre. Szerk.” Figyelemre méltó, hogy a levél szerzője hosszasan írt a visszafoglalt területeken tapasztalt állapotokról és más témákra is kitér (például saját szerepének méltatására a menekülést megelőzően), azonban a többi menekültnek a helyiek által nyújtott, nem kis áldozatot követelő segítséget alig érinti: Most, hogy a családom meneküléséből szerencsésen haza érkezett, megragadom az alkalmat, sőt első kötelességemnek tartom, hogy a magam részéről is a leghálásabb köszönetemet nyilvánítsam úgy kedves kollégám, mint nagyrabecsült családja és a nemes egyháztanácsnak azon szavakban ki nem fejezhető szívélyes figyelem és gondosságért, mellyel a nyomorult invázió elől elmenekülni kényszerült családommal szemben viselkedtek. Nagyon megnyugtatólag hatott rám, mikor hírét vettem nagy későre, hogy az ismeretlen világba indított szeretteim, ha messze távolban is, de egy műveiből és ténykedéseiből előnyösen ismert kollégám és nemes város szíves gondossága alá kerültek, a jó Isten áldja meg érette kedves Kollégám mindnyájokat s meg nem hálálható kedves figyelmét fizesse meg áldó javaival. Én magam örökre szívemben fogom hordozni kedves családja és a nemes város minden jóságát s míg hátralevő kevés életidőmben mindig szívesen gondolok a szomorú napok alatt felcsillámló édes emlékekre. Hála Istennek, most már a múlté az átélt aggodalmak s talán soha többé nem fog megismétlődni, de fájó lélekkel fogunk mindig visszaemlékezni a szemeink előtt lezajlott szívfacsaró eseményekre, én aki egy fél emberélet tapasztalatait a jövő szitáján tanultam meg leszűrni, s így figyelemmel vagyok a lelki jelensége iránt is: tudtam, hogy Erdély kapunak van fennhagyva, a magas diplomatia a Bulgáriával szövetségre való lépés alkalmával csaléteknek hagyta fenn az oláhnak, azért nem volt védelem és a védelmi vonal is csak itt Balázsfalvától északra volt kiépítve, hogy ha kedve lesz neki e nyitott kapun bejönni, majd a háta megett tegyék be aztán a balkáni szövetségesek. Nem egészen így sikerült, mert az oláhnak nem volt kedve a derék haddal Szebenen túl jönni s amíg ő tapogatódzott, addig a mieink a megalapított védővonalon túl fejlődtek s mikor az oláh a bennebb nyomulásra határozta el magát a középen, a két szárny azonban nyomult előre s ezek fenyegettek inkább minket, ezek útjából naponta özönlött a menekültek serege, ezeket végig nézni s a hasonlatosra jutástól folytonosan aggódni végtelenül lesújtó volt, jó, hogy a különben is gyenge idegzetű feleségem nem látta s nem élte át, talán nem is tudta volna átélni, én kibírtam, sőt erősen hittem, hogy az ellenség nem fog lejönni hozzánk, pedig légvonalban tőlünk a három oláh hadtest 360000 emberrel észak-kelet és délnyugati irányban 60-70 kilométer távolságra volt. Híveimmel megállapodtam, hogy készenlétben leszünk s csak utolsó órában hagyjuk el hajlékainkat, csak tőlem kérjenek tájékozódást minden nap s ne üljenek fel a rémhírekre, mintegy búcsújáró helylyé vált szegény parochia, egyedül vezettem a háztartást, gazdaságot, készültem elő az esetleges menekülésre, de azért mindenkihez jutott mégis egy biztató szavam, sőt az őszi vetést is egy más segítségivei hamar elvégeztük, semmi jószágunkat el nem vesztegettük, mint sokan tették, s most látják be híveim, hogy mily nagy áldás, ha nehéz napokban van egy komoly, higgadt gondolkozású vezető. 125
