L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
Kilenc kereszt. Egy szakráli kisemlék-együttes nyomában a világhálón. Új perspektívák a néprajzkutatásban
98 Kilenc kereszt (Devët krizú) után a tragédia emlékére 9 keresztet állítottak fel ezen a helyen, mindegyik meggyilkoltnak egyet. Ekkor kapta a hely Kilenc kereszt elnevezést. így végződik a monda ismertebb része, azonban van még egy kevésbé ismert folytatása is. A véres esküvő után egy évvel kezdte kísérteni a meggyilkolt menyasszony szelleme a környék esküvői résztvevőit és minden olyan személyt, akiknek valamilyen esküvői szertartáshoz bármilyen módon közük volt. Ezért a rajhradi kolostorban lakó Benedek-rendi szerzetesek a kereszteket megszentelték, s ezt követően már nyugalom volt a vidéken a kísértettől. Miután a fakeresztek évek múltán tönkrementek, a menyasszony szelleme ismét kísérteni kezdett. A szerzetesek ekkor új kereszteket állítottak, ezeket ismét felszentelték, ezután ismét nyugalom volt. A megszentelésnek legalább minden száz évben meg kellett volna ismétlődnie. A legutolsó 1887. szeptemberi felszentelésről szóló feljegyzés szerint a százéves határidő 1987- ben telt le, ekkor kellett volna ismét felszentelni. Ráadásul két kereszt még a határidő letelte előtt elkorhadt, így ezeket ki kellett cserélni. A Dl-es autópálya Domašovhoz közeli szakasza arról híres, hogy itt nagyon sok a közúti baleset, ezek nagy része tragikus kimenetelű. Meg nem erősített tanúvallomások szerint a halott menyasszony ismét kísért, azoknak a személyeknek jelenik meg, akik valamilyen módon esküvőkhöz kötődnek.108 A fentebb közölt halott menyasszony szelleméhez kötődő 3 történet lerövidített, átdolgozott változatát a Dl-es autópályán történt gyakori balesetekről szóló íráshoz kapcsolódóan közölték az Aha c. lap internetes változatában: A halott menyasszony szelleme? Domašov mellett az autópálya 161-es kilométernél évekkel ezelőtt egy közlekedési baleset történt, amely a karambolozó Fabia típusú személygépkocsi utasai számára tragikusan végződött. Az ifjú házasok Brünnből éppen a ruzynéi repülőtérre tartottak, hogy nászútra repüljenek a tengerhez. A gépkocsit vezető nő hirtelen balra rántotta a Fabia kormányát, s az autóból pillanatokon belül csak egy pléhdarab maradt. A másik gépkocsi vezetője, aki még a mentők megérkezése előtt ért az összetört Skodához, még hallotta a sebesült nő utolsó szavait: „Én láttam... egy menyasszonyt!” A halott nászajándéka? 1989 decemberében egy katonai teherautó, amely éppen visszafelé tartott Velká Bitesből a kaszárnyába, hirtelen letért az útról. A három, korábban ünneplő utas közül senkinek nem történt baja, de a sofőr, aki nemrég tudta meg, hogy menyasszonya gyereket vár, sokkos állapotba került. Egész testében reszketett, és azt állította, hogy egy fehér ruhás nő jelent meg előtte. Egyenesen a szemébe nézett és furcsán mosolygott rá. Másnap a katona holttestének szétmarcangolt darabjaira a vasúti sínek mentén találtak rá. Állítólag részegen elaludt a vasúti sínek mellett. A nem létező fehér ruhás gyerek Egy másik furcsa eset állítólag ezen a helyen egy török kamion karamboljánál történt. A sofőr hirtelen őrülten fékezni kezdett, s néhány méterrel távolabb a kocsi oldalára fordult. A hirtelen belehajtó személyautó vezetője nem élte túl a váratlan ütközést. Mikor a mentők a helyszínre értek, a török kamion sofőrje állandóan csak azt hajtogatta, hogy elgázolt egy gyereket, mert hiába fékezett, nem tudta megakadályozni az ütközést. A fehér ruhás gyereket azonban a rendőrség sehol sem találta meg a környéken, de a személyautó hátsó ülésén egy dobozban lakodalmi kalácsok voltak.109 108 http://wiki.worldweb.cz/index.php/Dev%C4%9Bt_k%C5%99%C3%AD%C5%BE%C5%AF Kategorie: ČR - povësti (letöltve: 2011. 1. 2.) 109 www.ahaonline.cz/clanek/zahady-a-tajemno/49884/desive-tajemstvi-deviti-krizu-na-dalnicidl-vyvrazdili-tady-celou-svatbu.html (letöltve: 2011. 1. 2.)