L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
Kilenc kereszt. Egy szakráli kisemlék-együttes nyomában a világhálón. Új perspektívák a néprajzkutatásban
68 Kilenc kereszt (Devét krízfi) A sírig tartó szerelem ígérete. Az úr 1539-ik évében járunk, a domašovi erdőben egy uheri lókereskedő31 vándorol. Amikor arra a helyre ér, ahol ma a Kilenc kereszt áll, egy pisztolylövés megsebesíti, s a kereskedő a földre esik lováról. Meglőtték a lábát. Az erdőből egy kegyetlen ábrázatú rablóbanda rohan ki. A kereskedő csak annak köszönheti életét, hogy nem áll ellen, s életéért könyörög. Miután a feje megsebesül, ájultan rogy a földre. Ebben az állapotban talál rá egy, a Veiká Bíteš-i vásárból hazafelé tartó paraszt. A sebesült kereskedőt felteszi a szekérre, és magával viszi Lesni Hluboké-i portájára, ahoi a lányával él. Itt ápolják néhány hétig, amíg az állapota nem javul. A paraszt rájön, hogy gyengéd érzelmek kezdenek kialakulni a kereskedő és a lánya között. Mivel ő nem ilyen szegény vőlegényt szánt a lányának, igyekszik minél előbb megszabadulni a sebesült vendégtől. Az uheri kereskedő hajlandó elmenni, de megígéri, hogy pénzzel tér majd vissza, ami biztosan meglágyítja majd a jövendőbeli apósa szívét. Könnyekkel búcsúzik szerelmétől, és sírig tartó szerelmet ígérnek egymásnak. Árulás és igazságtalanság. Néhány hónap múlva a lókereskedő ismét visszatér Lesni Hlubokéra. Eladta uheri házát, és sikerült néhány jó üzletet kötnie, így most már elegendő pénze van, hogy megkérje szerelme kezét. Domašovon át utazik, ahol megáll egy kis pihenőre a kocsmában. Itt értesül a lesújtó hírről, hogy szerelme két nap múlva férjhez megy. Az apja egyezett meg az esküvőben egy gazdag Veiká Bíteš-i legénnyel. Az uheri kereskedő elkeseredik és cselekvésre szánja el magát. Egy helyi vadásznak hatalmas összeget ígér egy véres terv kivitelezéséért. Azt tervezi, hogy amikor az esküvői menet a Veiká Bíteš-i templomból a menyasszony portája felé, a lakodalmi mulatságba tart, s arra a helyre ér, ahol annak idején sebesülve rátaláltak, megtámadják őket. Mindenkit megölnek majd, csupán a menyasszonynak kegyelmeznek, akit majd aztán ő vesz feleségül. Tömeggyilkosság. Minden úgy történt, ahogyan megbeszélték. A mit sem sejtő, menyasszonyból, vőlegényből és az 5 rokonból álló esküvői menet lassan ballag a domašovi erdőn keresztül. A vadász és a kereskedő négy hosszú csövű lőfegyverrel, hat pisztollyal várakoznak, hogy a fegyverek újratöltésével ne kelljen a drága időt pazarolni. Az esküvői menet már csak 30 méterre van tőlük. Az első két lövést a menyasszony apjának a fejére és a vőlegény anyjának mellkasára irányítják. Sikoltozás, a fegyverek füstje, és további lövések a megzavarodott tömegbe. Mindketten addig lövöldöznek, amíg a lakodalmasok hangja el nem némul. Mire elszáll a tüzelő fegyverek füstje, hét véres holttest képe tárul a két gyilkos elé. Szörnyű félelem lesz úrrá a kereskedőn, amikor meglátja fejen lőtt halott kiválasztottját! Istent káromolja, majd a tettestársa felé fordul, aki eltalálta kedvesét. Célba veszi fegyverével és lő. A vadász is holtan rogy a földre, a gyilkos pedig a menyasszonyához térdel. Magához öleli, majd szíven lövi magát.32 A Kilenc keresztet a Benedek-rendiek áldották meg. A véres esküvő emlékét őrzik a tragédia helyszínén, Lesni Hlubokén. A szájhagyomány szerint a véres esküvőt követően egy évvel megjelent a környéken a menyasszony szelleme, mégpedig ifjú házasoknak, s olyan embereknek, akiknek esküvői szertartáshoz valami közük volt. Az esemény színhelyén 9 keresztet állítottak, amelyeket a rajhradi kolostorban lakó Benedek-rendi szerzetesek szenteltek fel. Amikor a keresztek tönkrementek, a szerzetesek újakat állítottak helyükbe, és ezeket is felszentelték. A felszentelt kereszteknek 100 31 A monda más variánsaiban nem lókereskedő szerepel, csupán kereskedő. 32 www.bystron.blog.idnes.cz/c/58690/Je_dalnice-Dl-prokleta-Kletba-Deviti-krizu.html (letöltve: 2009. 1. 19.)