L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
A permonyik. A bányaszellem és bányamanó alakja a szöveges folklórban - különös tekintettel egy gömöri bányásztelepülés, Rudna hiedelemvilágára
A permonyík 39 mesékhez. Ismertek a lengyel, magyar és német (a cseh határhoz közel) bányászfolklórban. Az utolsó pénzérme megfelezése viszont cseh specifikum. A fiatalabb generációnál, mivel ezek a mondák már elveszítették démonikus jellegüket, a permonyík alakját csupán a bányászhumorból ismerik, mint a hiedelemmondák motívumait felhasználó paródiákat. (Brouček-Jeŕábek red. II. 2007, 363) Oldrich Sirovátka a gyerekek számára átdolgozott változatban adott közre egy csokorra való bányászmondát, kizárólag cseh nyelvű gyűjteményekből válogatva, noha nyilvánvaló, hogy a történetek zöme német eredetű. Erre rövid utószavában maga a szerző is hivatkozik, amikor kifejti, hogy bizonyos bányalények cseh megnevezései (permoník, perkmon, perkajst) német előzményekre vezethetőek vissza: Bergmännchen és Berggeist (Sirovátka 1965). A szlovák szöveges folklórnak is szerves részét képezik a különféle bányaszellemekről, bányamanókról szóló történetek. A továbbiakban a szlovák folklorisztika eredményeit tekintem át nagy vonalakban. Pavol Dobšinský 1880-ban megjelent szokás- és hiedelemgyűjteményében a hiedelemalakok között már megtalálhatjuk a bányamanót, ő azonban lútky néven tünteti fel őket, de megjegyzi, hogy „a selmeci vájárok permoníkoknak is hívják őket, népünk azonban csak »lútky«-nak nevezi ezeket” (Dobšinský 1880, 114). A szlovák nyelvtörténeti szótára szerint a lútka cseh eredetű szó a szlovákban, és bábot, babát jelent (Majtán 1992, 241). Dobšinský e hiedelemalak leírásakor nem utal arra, hogy törpeszerű, alacsony lényről van-e szó, csupán az öltözetét jellemzi. Ez azonban eltér az általánostól: bányászruhát visel, de nadrágja fehér, kabátja pedig zöld, fején nem sapkát, hanem kucsmát hord, amely mellé zöld ág van beszúrva, papucsban jár, amelyet ezüstbojt díszít. Egyik kezében mécsest, a másikban aranygereblyét tart, a vállán pedig egy kalapácsot visz. Figyelemre méltó, hogy a Dobšinský által leírt alak nem egyedül jelenik meg a bányákban és az erdőkben, hanem mindig tizenketted magával. A közölt hiedelemtörténetek Körmöcbányáról és környékéről, valamint a Gömör megyei Szirkről származnak, és a segítő, ártó és büntető kategóriába sorolhatjuk őket. A Dobšinský által közölt történetek egyikében szerepel egy olyan, amelyben nem tizenkét permonyík, hanem csupán egy jelenik meg az öreg bányásznak (Dobšinský 1880, 114-115). A Ján Mjartan által szerkesztett, a szlovák Žakarovce bányásztelepülés népi kultúráját bemutató monográfia Mária Košová által írott szöveges folklór fejezetben négy, bányaszellemmel - permonyíkka\ (permoník) - kapcsolatos hiedelemmondát is találunk. Az adatközlők ezeket a permonyíkokat ugyanolyan lényként jellemzik, mint a magyar szakirodalom: a kötetben szereplő első történet apró, törpeszerű szakállas lényeknek írja le, akik mécsessel a kezükben szoktak megjelenni a bányászoknak mutatva, hogy merre található az érc. Csak rövid időre, néhány pillanatra jelennek meg. A második történet szerint a bányában tilos volt a fütyülés, mivel a permoníkok nagyon haragudtak emiatt. A bányászok figyelmeztetni szokták egymást, hogy ne fütyüljenek, mert akkor a permoníkok megharagszanak, és elviszik magukkal a kincset, eltűnik az érc. A harmadik történet leírja, hogyan néztek ki a permoníkok, s ebben is ők mutatták, hogy merre található az érc. A negyedikben a permoník vájáröltözetben jelent meg a lovát legeltető személynek, s megmutatta, hol található az érc, de előtte figyelmeztette, hogy ne káromkodjon (Mjartan 1956, 516-517). A Szlovákiát bemutató többkötetes monográfia Nép című II. kötetében, a népi kultúrát prezentáló fejezetben is találunk egy bányaszellemmel kapcsolatos hiedelemmondát,
