L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
"Kopjafa" versus hagyományos fejfa? Hajdúböszörményi példa
194 Kopjafa” versus hagyományos fejfa? Összegzés helyett kérdések 1. Lehet-e rendeletekkel szabályozni a temetkezést? A fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy a hajdúböszörményi rendelet teljesítése sok kívánnivalót hagy maga után, lényegében szinte valamennyi pontját megszegik. Csupán alig néhány sírhely esetében konstatálhatjuk az előírások maradéktalan betartását. Az önkormányzati rendelet egyik pontja szerint a védettségből következik az „állandó ellenőrzés, melynek során az oda nem illő, a hagyománytól eltérő és a lefektetett szabályzatoknak nem megfelelő sírjelek és sírtartozékok eltávolítandók” (Szekeres 1998, 5). A temetőben tapasztalható jelenségek, valamint az adatközlők által elmondottak alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a gyakorlatban ez a pont aligha kivitelezhető. Mivel kegyeleti kérdésről van szó, az önkormányzat számára kényes dolog lenne az előírások megszegésének szankcionálása (például a sírhantot szegélyző kereteket eltávolítani, esetleg a márványtáblákat vagy fényképeket lefeszíteni/lefeszíttetni a fejfáról stb.). Bár a rendelkezés meghozatala előtti időszakhoz viszonyítva tapasztalható némi változás, s a „kopjafa"- és keresztállítások száma jelentősen csökkent, teljesen azonban nem szűnt meg. Különösen figyelemreméltó, hogy - kevés kivétellel - azok is, akik a hagyományos csónak alakú fejfák állítása mellett döntenek, megszegik a szabályzat valamelyik vagy pedig több pontját. Ebben a temetőrészben ugyanazokat az új tendenciákat, jelenségeket figyelhetjük meg, mint a temető védettnek nyilvánított részén kívül vagy más temetőkben (márványtáblák, fényképek, domborművek, padok stb.). A hajdúböszörményi védett temetőrész jól példázza, hogy - vezérelje bármilyen nemes szándék a rendeletek megfogalmazóit - előírásokkal nem lehet megtartatni, pontosabban konzerválni egy hagyományt. Egy időben jóval korábban, más politikai, társadalmi, gazdasági stb. körülmények között kialakult hagyományt, szokáscsoportot nem lehet mesterségesen megőrizni, a törvényszerű folyamatos változásnak és bizonyos tendenciáknak nem lehet gátat szabni. Abban az időben, amikor még a hagyományos fejfák állításának szokása és a sírgondozás azt a tendenciát követte, amit e most készült szabályozásban megkövetelnek, az emberek életmódja sok vonásában eltért a maitól. A temetőbe járás intenzitása távolról sem hasonlítható össze a maival, hiszen napjainkra a temetőlátogatásnak egy újfajta kultusza alakult ki. Az emberek sokkal gyakrabban látogatnak ki szeretteik sírjához, s azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a virágüzletek kínálata nagymértékben kiszélesedett. Nem lehet elvárni az emberektől, hogy a drágán vásárolt virágot ne tegyék vízbe, hanem csak a sírhantra helyezzék, mint ahogyan azt tették hatvan vagy száz évvel ezelőtt. A vízhez természetesen edényre van szükség, ami legtöbbször a sírra kerül, hiába a tiltás, hogy „a hant felületéről kiemelkedő virágtartó alkalmatosságokat elhelyezni” nem megengedett (Szekeres 1998, 32.). A sírokra koszorúkat és különféle díszítéseket is elhelyeznek, karácsony tájékán pedig odakerül néhány helyre a kis (sokszor feldíszített) karácsonyfa, fenyőág vagy esetleg más karácsonyi dísz. Egyre terjed ugyanis a szokás, hogy karácsonykor kilátogatnak az emberek a temetőbe, s feldíszítik szeretteik sírját, s egyre gyakoribbak a húsvét jelképeivel díszített sírok is. Azon sem lehet különösebben csodálkozni, hogy a tiltás ellenére a sírhant mellé kavicsot szórnak vagy keretet készítenek köré, hiszen rossz idő esetén nem kellemes dolog a sárban tocsogni. Fontos megjegyezni, hogy a „kopjafák” esetében is ugyanúgy megfigyelhetők a fejfákkal kapcsolatban leírt új jelenségek, ezeken is feltűnnek például a márványtáblák, fényképek, sőt dombor-
