L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein és az út menti halálhelyjeleken
Fényképek a dél-szlovákiai temetők síremlékein... 139 bukkantam fényképre, egy 1918-ban elhunyt, 24 éves orosz hadifogoly síremlékén.9 Sajnos a porcelánfotót megrongálták, összetörték, így ma már az elhunyt képmása nem ismerhető fel. A kisebb egyházakat (mint például a Jehova Tanúi vonatkozásában) illetően, noha eléggé ellentmondóak az adatközlők információi, eddig kutatásaim alapján arra a megállapításra jutottam, hogy az ehhez a felekezethez tartozó családok hozzátartozóik síremlékére nem helyezik annak fényképét. Itt sa többi kisebb egyház vonatkozásában még alaposabb, konkrétabb kutatásokra van szükség, hogy megállapításaink megbízhatóak legyenek. Mivel csupán 1989 óta vallhatják meg nyíltan hitüket, környezetükben nem mindenki számára világos felekezeti hovatartozásuk, s eddigi ismereteim szerint a síremlékeken sem használnak sajátos szimbólumokat. Az ateisták körében ugyanolyan közkedvelt a fényképes síremlékek állítása, mint a történelmi egyházakhoz tartozó személyek esetében. A fényképhasználat terén nem fedeztem fel különbségeket az egyes sírjeltípusokat illetően sem. A drága márvány síremlékeken ugyanúgy szerepelnek fényképek, mint például a faragott kereszten (pl. Rozsnyó köztemetőjében). Megjegyzem, hogy az 1989-es rendszerváltást követően a kutatott területen városokban és falvakban egyaránt valamennyi felekezetnél (a katolikusok körében is!) egyre nagyobb teret hódít az eredetileg protestáns fejfa, az ún. kopjafa sírjelként való állítása, mégpedig olyan vidékeken is, ahol ennek korábban nem volt hagyománya, vagy pedig előzőleg egészen más formájú faragott fejfákat állítottak. Kutatásaim során a most vizsgált területen egyelőre nem találtam fényképes „kopjafát” elhunyt sírján. Magyarországon, a Debrecenhez közeli Hajdúböszörmény temetőjében viszont számos fénykép található az ottani „kopjafákon”, illetve az ottani hagyományos csónak alakú fejfákon is.10 Arra viszont találtam példát, hogy a temetés idején, illetve később az ideiglenes sírjelre rákerült az elhunyt fényképe is. A 2009- ben történt repülőszerencsétlenségben elhunyt ipolyfödémesi fiatalember, Gergely Arnold emlékére egyfajta haláljelként állított kopjafán szerepel a fényképe is.11 Különösebb területi sajátosságokat sem fedeztem Dél-Szlovákia egyes régióit illetően, csupán a síremlékeken szereplő porcelánfoglalatú szentképek esetében tapasztaltam, hogy ezek vallásosabb katolikus vidékeken fordulnak elő nagyobb számban, mint például a Zoborvidéken. Etnikai sajátosságról azonban mégsem beszélhetünk, mert ez a jelenség a környező szlovák településeken ugyanúgy jelen van. A Nyitra környéki magyarlakta településeken megfigyeltem, hogy gravírozással készült képmások szinte alig fordulnak elő, ez főleg azon falvak esetében figyelemre méltó, ahol a porcelánfotó viszont aránylag gyakori. Különösen szembetűnő ez például a zoborvidéki Menyhe vagy Alsócsitár esetében. Hogy jobban megértsük, milyen megfontolások ösztönzik a síremlékek állíttatóit a különféle formák és módszerek megválasztásánál, egy alapos mentalitásvizsgálatra volna szükség, ez azonban egyelőre nem képezte kutatásom tárgyát. Eddig csupán feltételezé-9 Az 1918. szeptember 4-én elhunyt Schlejm Ruwin emlékére a héber és német nyelvű feliratot tartalmazó süttői rózsaszínű mészkőből készült sztélét az elhunyt hadifogoly társai állították. 10 A hajdúböszörményi fejfás, ún. „védett temető rész ben” található fejfákról szóló írásomban részletesebben kitérek az ottani fényképhasználatra is (lásd jelen kötetben a „Kopjafa" versus hagyományos fejfa? Hajdúböszörményi példa című tanulmányt. 11 A kézirat lezárásáig az Atlanti-óceánba zuhant repülőgépen utazó 33 éves Gergely Arnold holttestét nem találták meg a tengerben, így a szülei nem tudták őt eltemetni.
