L. Juhász Ilona: Rítusok, jelek, szimbólumok. Tanulmányok az összehasonlító folklorisztika köréből - Notitia Historico-Ethnologica 5. (Somorja-Komárom, 2011)
Karácsony és a halottak emlékezete. Dél-szlovákiai példa
Karácsony és a halottak emlékezete 109 is elhelyeznek egy-egy mécsest, fenyőgallyat, s egyre több helyen figyelhetjük meg ezt a szokást a háborús emlékműveknél, sőt a településen található más szakrális kisemlékek, elsősorban keresztek mellett. A karácsony a halottkultusz más területein is kiemelkedő szerepet játszik. Ilyen szokás a karácsonyi terítés a halottnak. A hiedelem szerint karácsonyeste hazalátogat az elhunyt családtag szelleme. A Magyar néprajzi lexikon ban ezzel kapcsolatban a következőt olvashatjuk: „Az éjjel látogató halottak, angyalok ellátását szolgálja a hit szerint az éjjelre az asztalon hagyott mákos tészta” (Pócs 1980, 68). Eddigi kutatási eredményeim azt támasztják alá, hogy a hiedelem még most, a 21. század elején is erősen tartja magát idősebbek és fiatalabbak körében egyaránt. Több adatközlő is elmondta, még ma is megterít az elhunyt hozzátartozónak karácsonykor az ünnepi asztalon, általában azon a helyen, ahol szerettük életében ülni szokott, s azt is megemlítették néhányan, hogy ismerőseik vagy rokonaik is így tesznek (L. Juhász 2002, 159-160; L. Juhász 2009b, 9). Ételt is tesznek a tányérjára, amit éjszakára az asztalon hagynak. Általában a halált követő néhány évben még így cselekednek, majd lassan elmarad ez a szokás, de (ha ritkán is) arra is van példa, hogy akár 2-3 évtizede elhunyt személynek is megterítenek. Egyik adatközlőm meggyőződéssel állította, hogy az ételből reggelre hiányzott, s érezte az elhunyt hozzátartozó jelenlétét. Többen is beszámoltak szokatlan karácsonyesti élményükről, miszerint „olyankor még a levegő is más a szobában”: Nagymama oszt viszajöt karácsonykor is (...) Mindig észreveszük, hogy karácsonykor más a levegő, olyan szelőt érzek magam körül, mintha it lene valaki (...) Jött megnézni, hogy örülnek a gyerekek a karácsonyfának, oszt elment. Karácsonykor nálunk volt mindig, míg élt, ő jöt be először a karácsonyfához a gyerekekei a szobába. Azóta is karácsonykor én mindig észreveszem, mintha it lene. (L. Juhász 2002, 160) Egy 1989-ben tragikusan elhunyt fiatalember édesanyja elmondta: Karácsonykor kis karácsonyfát szoktunk felvini a temetőre G. sírjára, szépen feldíszítem. Amikor meg karácsony este van, ugyanúgy megterítünk, mintha ő is it lene. Kiszedem neki a tányírba a levest, kiöntöm a pájinkát, ugyanúgy, mind magunknak. Regeiig úgy hagyom. Mintha ő is köztünk vóna. (L. Juhász 2002, 153) Évek óta sokat olvashatunk, hallhatunk a karácsonyi ünnepek kiüresedéséről, elüzletiesedéséről, s arról is, hogy az emberek már a temetőket is alig látogatják. Eddigi tapasztalataim, kutatási eredményeim azonban ellentmondanak ennek a megállapításnak, s a fentebb bemutatott, egyre gyakoribbá váló temetőlátogatási szokások cáfolják a kiüresedő ünnepekről hangoztatott negatív vélekedéseket. Az üzletekben kapható, karácsonyhoz kötődő dísztárgyak (esztétikusak és giccsesek egyaránt) szinte párhuzamosan a temetőkben is megjelennek. Különösen figyelemreméltó például, hogy az ablakdíszként forgalmazott, elektromos áramra működő fából készült gyertyatartó is feltűnt a sírokon, holott ezeket nem lehet üzemeltetni, nem tölthetik be világító funkciójukat. Összegzésként elmondhatjuk, hogy mind a karácsonyi szokások, mind a temető és a temetőkultúra kutatása során ma már nem hagyható figyelmen kívül sem a temetőláto
