Nagy Endre: Tardoskedd és Udvard földrajzi nevei - Notitia Historico-Ethnologica 2. (Dunaszerdahely, 2000)
A két település földrajzi neveinek jegyzéke
110. Hársfa sor, Lipový rad Az utca egyik oldalán vannak csak házak, a másikon tó. Nevét a háború után kapta. 111. Putnoki-tó, Nagy-tó Széles és hosszú tó, kb. 200x80 m-es, 1,5 m mély, a 60-as években halasította a horgászszövetség. Most inkább nádas, a fürdőből oda engedik ki a vizet. Egy Putnoki nevezetű családról nevezték el. 112. Iskola Magyar és szlovák tannyelvű alapiskola egy épületben, de külön igazgatóság alatt. A magyar iskolában 14, a szlovákban pedig 17 osztály működik. 113. Szedres kert A Juhász-kastély területét nevezték így kertjével együtt. A kastéllyal szemben, az utca túloldalán szederfák (eperfa) voltak, erről kapta a nevét. A kert legvégén, tkp. már a Putnoki-tóra nézett egy kis ház, itt laktak a kastély kiszolgált cselédei. 114. Sporttelep, Sportközpont A Juhász-kastély kertjében, udvarán épült a futballpálya és a fürdő, 1949-50-ben. 115. Futballpálya A falu sporttelepe, futballpálya, öltözők, lelátók. Először földes pálya volt, az 1980-as években füvesítették be. Van itt büfé és táncterem, ahol lakodalmakat is tartanak. Belterület 37