Liszka József (szerk.): Szolgálatban. Folklorisztikai tanulmányok a 70 esztendős Ág Tibor tiszteletére - Notitia Historico-Ethnologica 1. (Dunaszerdahely, 1998)

Danter Izabella: Népi gyógyítás a történeti Hon vármegye néhány községében

Danter Izabella • Népi gyógyítás...

reggelente mezítláb járjon a harmatos fűben. A reumára a méhcsípés is jó volt.

„A háborúban nekem is fájt a derekam, mert megfáztam. Az istállóban megraktam egy ágyat friss bivalytrágyával, arra panyót terítettem, és ebbe belefeküdtem. Ez segített."

Általánosan ajánlották, hogy akinek reumája van, ássa be magát a trágyába, az jól kihúzza belőle a fájást. A reumás lábra is rongydarabba csomagolt friss tehéntrágyát kellett kötni. Fájó derékra vászonzacskóba csomagolt melegített korpát tettek. A végtagok görcsös fájásaira a kakukkfű illatos teája volt belsőleg hasznos. Görcsoldó hatású volt még a következő készítmény is: a vadgesztenye belsejét és a fehér liliom szirmait sósborszeszben kellett hagyni kilúgozni, és az így nyert folyadékkal reggelente bedörzsölni a lábszárakat. Lábfájásra hasznos volt még a mezei zsurló főzetének lábfürdőként való alkalmazása vagy a szódabikarbónás áztatóvíz, amely elősegítette a vérkeringés javulását. A gyulladásos, dagadt testrészre enyhítő hatással volt a savós borogatás. A lábfájás enyhítésére szolgáltak a piócák. Használatuk igen elterjedt volt. Mocsaras vizekben szedték, otthon üvegben tartották őket. Szükség esetén ráhelyezték a fájó testrészre, ahol a pióca megkapaszkodott, és kiszívta a testből a rossz vért.

A gyakori bajok közé tartoztak a különféle eredetű sebek az emberi test felszínén. Leggyakoribb a vágott seb volt. Ezek kezelése többféle lehetett. A legáltalánosabb vélemény szerint: „A friss sebet le kellett pisálni!” A növényi eredetű gyógyírok közé tartozott a cickafark, a kerek levelű útifű vagy a mostohalapu le48