Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
II. Közép-Európa, Kelet-Európa, Délkelet-Európa és a Balkán - eltérő elképzelések a nagyterekről
Nagyterek, térelképzelések Közép-Európában 95 civilizáció behatolásának eredményként. A18. század vége felé II. József császár tett egy kísérletet arra, hogy ezt a térséget politikailag megszervezze, de a Közép-Európa név ekkor sem volt használatban. A politikai Közép-Európa koncepció akkor merült fel igazán, amikor a 19. század közepén az osztrák-porosz szembenállás visszaszorította a Habsburg hatalmat, s az a kérdés is felmerült, hogy a heterogén osztrák császárság képes-e tovább létezni. Sok esetben találkozhatunk azzal a véleménnyel, hogy Európát alapvetően két nagy kulturális körre oszthatjuk fel: egy nyugati és egy keleti területre. Erre az alapvető kulturális tagolódásra utal Osvald Spengler is, mikor az általa „fausti" kultúrának nevezett európai, avagy nyugati civilizáció egyik pseudomorfózis által létrejött követőjeként határozta meg a kelet-európai kultúrát (Spengler 1994). Demográfiai megközelítésben osztotta fel Európát Hajnal János, aki egy világos észak-déli választóvonalat mutatott ki a házasodási szokások vizsgálata során, mivel nyugaton idősebb, míg keleten fiatalabb a házasságkötések átlagos kora nők esetében. Ez a különbség visszavezethető a kulturális különbségekre, s hatása sem csupán demográfiai (Hajnal 1965). Ennek a határnak a meghúzása, Kelet-Európa meghatározása az egyik fő témája Oscar Halecki lengyel történész munkájának is. Halecki - aki már a 20. század húszas éveiben térségünk sajátosságait kutatta - úgy véli, hogy le kell választani Európa fogalmáról Oroszországot, mint egy sajátos, eurázsiai kultúrát, amelynek fejlődésére Ázsia legalább akkora hatást gyakorolt, mint a Nyugat (ezzel az orosz gondolkodók egy jelentős csoportja is egyetért [Danyilveszkij 2004]). Németország és a történelmi orosz területek nyugati határa közötti területet írhatjuk le úgy, mint Kelet-Európát. E térség sajátosságára utal egyik fő müvének címe is: „A nyugati civilizáció peremén”. Tehát térségünket a Nyugat részének tartja, bár attól eltérő történelmi fejlődésű, sajátos európai régiónak. Ennek a peremhelyzetnek egy gazdaságföldrajzi igazolását adja Teleki Pál. Térségünket Európán belül egy thüneni1 rendszer szerint kialakult piaci ellátó térség peremének fogja fel, ahol Anglia és a nyugati partvidék a központ, s térségünk a külső peremzóna, az ennek megfelelő termékekkel (Teleki 1936, 360). Halecki kortársa, Jaroslav Bidlo a bizánci ortodox és a nyugati keresztény egyház befolyási területe találkozásánál húzta meg az Európát két részre választó vonalat. Ennek jelentősége az, hogy a cseh történész így a szlávságot két részre osztotta. Vele szemben a szlavofil gondolkodásmód Európát a germán-latin és szláv-görög kultúra két övezetére osztja (Danyilevszkij 2004). Szűcs Jenő történész (Szűcs 1983) Európa nagy léptékű felosztásánál a hármas tagoltság mellett érvel. Bár Közép- vagy Kelet-Európa eredete tekintetében azt a nyugat 10-11. századi expanziójának tartja, de a fő struktúrákat a két nagy egyház hatóköre jelölte ki, amelyek között egy „átmeneti” zóna jött létre, amely magán viseli a két kulturális övezet hatásait. így Európa három nagy történeti régióra osztható fel. 1 Von Thünen német közgazdász a 18. század végén alkotta meg területhasználati modelljét, amelyben egy elméleti, elszigetelt államban vizsgálta a mezőgazdasági területhasználat térbeli elrendeződését. Egy piacközpont körül az elérhető haszon, földjáradék, szállítási igény alapján különbözően használt mezőgazdasági területek alakulnak ki a modellje szerint, koncentrikus körökben elrendeződve: belül intenzív vagy jelentős szállítási igényű kultúrák, míg kifelé haladva egyre extenzívebb termelési módokat találunk (Lengyel-Rechnltzer 2004). Teleki szerint Európában a nyugati piacok körül is így alakult ki az egyes övezetek, s így térségünk az extenzív gabonatermelő övezetben helyezkedik el.
