Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)

I. A Kárpát-medence és más térfogalmak a magyar és a szomszédos országok geográfiájában és földrajzoktatásában

50 Hajdú Zoltán

Ha a korszak meghatározó folyamatainak tartalmát vizsgáljuk, akkor a magyar tudomány képviselői által megfogalmazott együttélési, érték- és érdekközösségi keretek egyike sem volt „időszerűnek tekinthető”. Ennek ellenére az elvégzett munka nem volt sem felesleges, sem pedig érdektelen. A későbbiek során - időben differenciáltan - mindegyik területi formáció kérdésköre ismét felvetődött, s nem csak Magyarországon belül.

1948 után a reálfolyamatok alapvetően nem a Dunatáj önállóságáról, belső megszervezésének lehetőségeiről, hanem a szovjet hatalmi térbe való beillesztéséről szóltak. Jugoszlávia 1948 nyarán történt kiközösítése a „szocialista táborból”, majd a KGST 1949. évi megalakulása új pályára terelte az egész térséget.

A Kárpát-medence földrajzi kutatásának problematikája szempontjából fontos változást jelentett, hogy a medencefenéki új Magyarország kisebb területtel rendelkezett a Kárpát-medencében, mint az I. világháború utáni határváltozásokkal Románia. Ezzel együtt a román földrajz nem fordult teljes mellszélességgel a Kárpát-medence kutatása felé. (Az erdélyi magyar földrajz a két világháború között elsősorban Erdélyre összpontosított, csak kis mértékben Romániára, Magyarországra vagy a Kárpát-medence egészére.)

Magyarországot leszámítva, ahol megmaradt a Kárpát-medence, sőt a történelmi Magyarország kutatásának dominanciája (sok tekintetben kizárólagossága), így részben az egész magyar földrajz „történeti földrajzzá vált”, az utódállamokban saját országuk új területének a kizárólagos kutatása került előtérbe. Nem vettek szinte tudomást a Kárpátmedencéről, így adva volt a magyar és a szomszédos országok földrajzi kutatásainak az ütközése. (A magyar föld rajz a két világháború közötti időszakban azért is maradt meg a Kárpát-medence kutatásánál, mert úgy vélte, hogy a földrajzi determinizmus egyfajta szemlélete alapján a Kárpát-medence egysége tudományos igazolást adhat a történelmi Magyarország visszaállítására is.)

A szomszédos országok földrajzi kutatásait úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a saját országuk területét kutatva a részben a Kárpát-medencében is kutattak, de a részek nem kapcsolódtak össze. Az Államtudományi Intézet kutatásait és kartográfiai feldolgozásaitól eltekintve a magyar földrajztudomány sem tett lényegi lépéseket a szomszédos országok kutatási eredményeinek nagytérségi integrálására, a Kárpát-medencei szintézis elkészítésére. A magyar földrajztudomány folyamatosan nyomon követte a szomszédos országokban folyó kutatásokat, ismerte azok legfontosabb eredményeit. (Elég végignéznünk a Földrajzi Közlemények két világháború közötti évfolyamainak könyvismertetéseit.)

A Szovjetunió a Kárpátalja (számukra Kárpátokon túli terület) megszerzésével nem csak hatalmi, politikai, katonai, de államterületi jelleggel is a földrajzi értelemben vett Kárpát-medence részévé vált. Kárpátalja stratégiai szempontból fontos volt számára, de az államterület egésze szempontjából egy kis periferikus területként kezelték.

1947-ben még megjelenhetett Bulla Béla és Mendöl Tibor nagy összefoglaló műve a Kárpát-medencéről, de utána a magyar kutatások is elsődlegesen a trianoni országhatárok keretei közé szorultak. (Ez megmutatkozott a természeti földrajzban is, a társadalmigazdasági földrajzban még élesebb volt ez a hatás.)

A II. világháború után a „Köztes Európa” nagytérségi besorolása ideológiai tartalmat kapott. A „Kelet-Európa", majd a „Kelet-Közép-Európa”, a „Közép-Kelet-Európa" elnevezések, és változó területi lehatárolásuk (keleten és nyugaton egyaránt) azt jelentette, hogy a földrajztudomány nem tud elszakadni az új hatalmi realitásoktól.