Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
284 Miklósné Zakar Andrea - Albert András szociáldemokraták és a nemzeti pártiak között Erdély jövőbeli helyzetét illetően. A szociáldemokrata Vasile Goldiç Erdély teljes autonómiáját képzelte el, és Romániával közösként csupán a hadügy, külügy és pénzügy területeit határozta meg. Ezzel szembehelyezkedett luliu Maniu, aki a teljes egyesülés mellett voksolt, de végül a párt egységes álláspontot alakított ki, ebbe már csak a demokratikus alapelvek kerülhettek be. Az ez irányú javaslatokat azonban a román király nem iktatta mind törvénybe (csak a határozat első pontját, amely az egyesülésre vonatkozott) (Bárdi 2008a), bár Erdély közigazgatási különállását egyelőre fenntartották. 1918-20 között Erdélyben az ún. Kormányzótanács (Consiliul Dirigent) kormányzott, melynek vezetői a már említett Vasile Goldiç, luliu Maniu és Alexandru Vaida-Voivod voltak. A erdélyi közigazgatás Nagy-Románia első éveiben igen kuszává vált, mivel ókirályságbeli, kormánypárti köztisztviselőket helyeztek kulcspozíciókba, akik nem voltak megfelelően képezve és nem ismerték a helyi sajátosságokat, illetve különböző jogkörű rendeletekkel igyekeztek szabályozni a felborult rendszert. Az összevisszaság az erdélyi románság köreiben is csalódást okozott, akik az egyesüléstől helyzetük jobbra fordulását várták, nem pedig egy újabb bizonytalanságot. 1925 júniusában a kormányzó Nemzeti Liberális Párt azonban meghozta a közigazgatás egységesítéséről szóló törvényt, ezzel pedig felszámolta Erdély közigazgatási különállását. 1926-ban a Maniu által vezetett Román Nemzeti Párt és a Paraszt Párt fúziójából létrejött a Nemzeti Parasztpárt, melynek elnöke szintén Maniu lett. „A Nemzeti Parasztpárt demokratikus és radikális elveket hirdetett: liberális szellemű törvényhozást, a kisebbségi jogok törvényes rendezését, a közigazgatás és az agrárkérdés reformját, a gazdaságban a külföldi tőke bevonását, a közélet terén a korrupció felszámolását ígérte" (Bárdi-Wéber 1999, 153). Két év múlva ez a párt került hatalomra, és már első közigazgatási törvényjavaslatának első tervezetében megfogalmazták a tartományi autonómia eszményét. Ezt az eredeti változatot végül kilúgozták, és ilyen formában nem került be a törvénybe. Később minden pozitív szándék ellenére ez a kormány sem tudta végrehajtani a szépen hangzó terveket, mivel gátoló tényezőként közbeszólt külső erőként a világgazdasági válság, belső problémaként pedig a liberális párt még mindig létező és érezhető hatalmi befolyása. Ilyen formában a Maniu által képviselt erdélyi román politika sajátságai és elképzelései elmosódtak és ellehetetlenültek a 30-es évek vége felé. A harmincas évek közepére a román politikának végül sikerült megtörnie a magyar gazdasági és foglalkoztatási dominanciát, melyet addig az erdélyi románság érvényesülése és az államegység elé háruló akadályként értelmeztek. A tisztviselői és tanári állások betöltését román nyelvtudáshoz kötötték, és ezt többszöri nyelvvizsgával ellenőrizték. Sikertelen nyelvvizsga miatt több mint tízezer magyar alkalmazottat bocsátottak el (Bárdi 2008b). A harmincas években bevezették azokat a munkaerő-piaci jogszabályokat, melyeknek értelmében a vállalatok és bankok kötelesek voltak alkalmazotti állományukon belül 80%-ban, vezetői állományukon belül 50%-ban román nemzetiségű alkalmazottakat foglalkoztatni. A gazdasági életet nagyban befolyásolta a földreform is, mivel Románia négy történelmi régiójában különböző földreformtörvényeket hoztak, és az Erdélyben alkalmazott volt a legradikálisabb. Itt egész birtokokat sajátítottak ki - kárpótlás nélkül elkoboztak -, amennyiben a gazdája 1918. december 1. és 1921 nyara között (a törvény kihirdetésének napjáig) rövidebb vagy hosszabb ideig külföldön tartózkodott (ez különösen a magyarokra vonatkozott) vagy a magyar állampolgárságot választotta
