Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)

III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei

Térfelfogások, terek, régiók Romániában 249

leti autonómia, vagy pontosabban látszatautonómia, melynek tartalma az osztályharc lett. Az autonóm tartomány szabályozásának lépései pedig a következők voltak:

1. a területi lehatárolás;

2. egy új, a központhoz lojális nemzetiségi elit kialakítása, a hagyományos nemzetiségi elit ellenében;

3. indoktrináló, átnevelő munka;

4. folyamatos, erős, kritika nélküli valóságkép kialakítása, természetesen a szocialista valóság jegyében (Gagyi 2004).

Ha az autonómia fogalmának valós tartalmára gondolunk, egyértelmű, hogy a fenti kontextusban használva csupán játék a szavakkal, hiszen a sztálini szovjet autonómiamodell épp a hagyományos definíciók ellen szólva nem a decentralizáció és hatalommegosztás, hanem a centralizáció eszköze volt.

Románia 1948-as alkotmánya előrevetítette egy területi-közigazgatási országos reformnak a lehetőségét, amely reformot 1949-ben meg is kezdtek. Egy év múlva hatályba is lépett az új közigazgatási rendszer, amely felszámolta az interbellikus korszak megyerendszerét és bevezette az ún. rajonálást. Ez a lépés az államszocialista ideológia adminisztratív szintre való leképezését jelentette. Az új rendszer két fő területi szintet különböztetett meg: a tartományt és azon belül a rajont. Ez a minta a szovjet oblaszt modellt követte, melynek kiépítésekor nem csak közigazgatási, hanem gazdasági szempontok is szerepet játszottak. Romániát az említett reform 28 tartományra és 177 rajonra osztotta fel. Az adminisztratív rajon mint az állam területi szerve és operatív egysége különböző funkciókat látott el a közigazgatási mellett, így egészségügyi, gazdasági és kulturális feladatai is voltak (Molnár 1992).

Az 1952-es alkotmánymódosítás 19-ik paragrafusa rendelte el a Magyar Autonóm Tartomány létrehozását tíz rajont foglalva magában: Csík, Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Régen, Sepsiszentgyörgy, Erdőszentgyörgy, Marosvásárhely, Kézdivásárhely és Maroshévíz rajonokat. Ez a területi lehatárolás nagyjából lefedte a Székelyföldet, az ún. tömbmagyar erdélyi területeket, mégis volt két rajon, Régen és Maroshévíz, melyeknek nemzetiségi összetétele jelentős román túlsúlyt mutatott, ennek ellenére belekerültek a létrehozandó magyar tartományba. Régen rajonban 31.366 magyart és 59.102 románt tartottak számon, míg Maroshévíz területén 10.047 magyart és 28.429 románt (Központi Statisztikai Igazgatóság, MAT Statisztikai Igazgatóság 1960; Kovács 2011a; Kovács 2011b). A Magyar Autonóm Tartomány térképét a 3.4.9 ábra mutatja, míg a 3.4.10 ábra a tartományi rendszert.

1960. december 24-én (valószínűleg karácsonyi ajándéknak álcázva) módosították az 1952-es alkotmány 19. cikkelyét, így a tartomány újabb, többségében románok által lakott területeket kapott, Ludas és Sármás rajonokat, valamint Dicső rajon egy részét, de el is veszítette Sepsi és Kézdi rajonokat, ahol a magyarok 85,3%-ban, ill. 91,2%-ban éltek (körülbelül a mostani Kovászna megye területe). így jött létre az ún. Maros-Magyar Autonóm Tartomány, ahol a nemzetiségi arányok jelentősen rosszabbodtak a magyarok számára, hiszen 77,3%-ról 62,2%-ra csökkent a magyar népesség tartománybeli aránya, a románoké ellenben 20%-ról 35%-ra nőtt (R. Sülé 1990).

1965-ben Nicolae Ceauçescut választották a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárává. Hatalomra kerülésével a szovjet minta követése nagyfokú nacionalizmussal párosult Romániában. Mindezek szintéziseként a kontinuitáselmélettei megalapozott egységeszme, egységmítosz került előtérbe. A történelmi elemzések és dis-