Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
I. A Kárpát-medence és más térfogalmak a magyar és a szomszédos országok geográfiájában és földrajzoktatásában
Földrajzi terek, térközösség-vállalások a Kárpát-medencében 23 A soknemzetiségű Magyarország demográfiai, etnikai, nemzetiségi, nyelvi, vallási sokszínűségének helyzetéről, állapotáról az 1900-as évek elején - az 1880-as népszámlálás bázisán - átfogó képet adott egy statisztikus-geográfus.16 Az óriási munka és térképkötet-melléklete alig váltott ki visszhangot a magyar földrajztudományban, pedig azokat az alapkérdéseket dolgozta fel, melyekhez viszonyulni kellett volna az új körülmények és kihívások között. Balogh többféle értelemben és területi kiterjedésben használta a „népességi táj” fogalmát. A legtágabb körben az országot mindössze két etnikai tájra osztotta, illetve az egyes nemzetiségek szállásterületével azonosította az etnikai tájak problematikáját. Cholnoky Jenő (1870-1950) első elméleti jellegű politikai földrajzi elemzésében17 a tartós államalakulások problematikáját vizsgálta. Úgy ítélte meg, hogy az államalakulások is kénytelenek engedelmeskedni a természet kényszerének. Elutasította a „történelmi materializmus” vádját, de földrajzi determinisztikus felfogását egyértelműen megfogalmazta: a tartós államalakulat legfontosabb feltételének a jó, természeti határokat tartotta. Európa két, legszerencsésebben határolt államának Nagy-Britanniát és Magyarországot tekintette. Magyarország déli természetes határait vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a folyók nem jó természetes határok, úgy vélte, hogy a hegység az igazi jó politikai határ. Ebből a felfogásból kiindulva úgy ítélte meg, hogy a déli részen is hegységi természetes határra kell szert tennie az országnak, tehát Magyarországnak terjeszkednie kell dél felé, el kell érnie a természetes határokat, melyeket vonalszerűén „ki is jelölt”.18 Prinz Gyula (1882-1973) 1914-ben megjelent Magyarország földrajza monográfiája19 abból a szempontból érdekel bennünket, hogy még az I. világháború előtt készült, szerzője alapvetően geológiai megközelítésben tárgyalta a területi kérdéseket. Prinz a természetföldrajzi elemzésekben tiszta természetföldrajzi, hierarchikus tájszemléletet érvényesített, olyannyira, hogy a „Délvidéki szigethegységek és a Száva medence” nagytáji egységében tárgyalta a Mecseket, a „Frusskagora”-t és a Pozsegai-hegycsoportot, tehát a történelmi Magyarországon belül figyelmen kívül hagyta a magyar-horvát közjogi jellegű közigazgatási határt. Az ország politikai földrajzát tárgyaló fejezetben Prinz kiinduló pontja az, hogy a hegyszerkezet „a Duna kettős medencéjét teszi az állam törzsévé”. Ettől az időszaktól kezdve az „állami magterület”, az „állami törzsterület” táji tartalma Prinznél folyamatosan jelen van. Prinz elméleti tekintetben továbblépett akkor, amikor „az Alföld elméleti államának határaiét határozta meg. A magyar természetes határok elmélete szempontjából fontos lépés annak megfogalmazása, hogy az Alföldön keletkező állam természetes határai nem lehetnek folyóhatárok, sőt azokat a medenceállam szempontjából természetellenesnek kell tekinteni, csak a hegységperemen alakulhat ki a medenceállam természetes határa. Prinz szerint a magyar állam csak az Adria irányában terjeszkedett hosszabb időn túl a „természetes", a „természetföldrajzi optimum" keretein. Ez a túlterjeszkedés azáltal 16 Balogh Pál népességstatisztikai műve, annak térképi elemzései települési és járási szintig lemenően fogalmazták meg a magyarság és a nemzetiségek szállásterületi viszonyait. Kiemelt szempont volt a nyelvhatárok kutatása. 17 Cholnoky a földrajzi determinizmus bázisán szemlélte a politikai térszerveződéseket, államokat. 18 Cholnoky déli természetes határmegvonása a későbbiekben több munkában is megjelent. Cholnoky szerint az ország természetes déli határának lényegében a déli vízválasztót kell tekinteni. 19 Prinz geológiai megközelítése alapján Magyarországot elsősorban dél-európai országként határozta meg, feldolgozásakor elsősorban a „Duna-medence” kategóriát használta. E tekintetben inkább a német térszemléletet követte.
