Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
230 Miklósné Zakar Andrea A 20. század második felében Romániára zúduló szovjet-orosz hatás visszavetette a Nyugat befolyását, az ország ismét Kelet felé fordult. A 20. század közepére a Szovjetunió mítosza ráépült a már meglévő hagyományokra, és a szovjet modell utánzása radikálissá vált. „A francia minta, az ősrögös minta és a szovjet minta a maguk korában és hívei számára mind-mind valóságos vallások voltak" (Boia 1999, 201). Románia számára az ismételt Nyugat felé fordulás csak a rendszerváltás után vált ismét időszerűvé és lehetséges úttá. Az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetősége az „európaizálás” új útját jelentette, és elindított egy versenyt a posztszocialista blokkban, amelyből Románia sem maradhatott ki. „Az európai integráció és a társadalmi struktúrák korszerűsödésének arányában csökkennek majd a román és a nyugati arcéi közötti különbségek. De nem fognak eltűnni! Sem a Nyugat, sem a román térség, s még kevésbé az európai a maga egészében, nem egyformák és nem is lesznek azok. Remélhetjük azonban, hogy mindaz, ami másokhoz közelít bennünket, erősebbnek bizonyul annál, mint ami elválaszt vagy amiről mi úgy érezzük, hogy elválaszt bennünket” (Boia 1999,190). Közép-Európa a román diskurzusban Saját vallomásaik alapján a román értelmiség megkésve érkezett a Közép-Európa-diskurzus színterére. Felelevenítik, hogy a hetvenes és nyolcvanas években a cseh, magyar és lengyel értelmiségiek újraindították a térségben a Közép-Európáról való gondolkodást (Kundera, Szűcs Jenő, Konrád György, Bibó István, Czestaw Mítosz), de a románok nem vettek részt közvetlenül a koncepció kidolgozásában (Tismáneanu 1997; lordachi 2012). Csupán önálló reflexiók születtek és azok is alapvetően a külföldön élő román értelmiségi diaszpóra körében, például a drámaíró Eugène Ionesco vagy Emil Cioran tollából. Ionesco szerint Közép-Európa nem csupán egy nagy geopolitikai térség, hanem egyfajta mentális tér, amelyből mai napig profitálunk intellektuális értelemben is. Az abszurd drámák szerzője a térséget a kultúrák egyedi keverékének látta, amely több, mit a nemzeti hagyományok „spirituális mozaikja”, a „multietnikus konvergenciák” és az „intellektuális szinkretizmus” tere is egyben. Ezen térség jövőjét tekintve Ionesco azt vallotta, hogy megszületik majd benne egy kiegyensúlyozott konföderalizmus, középpontjában a román-magyar történelmi megbékéléssel (lordachi 2012, 50). Habár a 90-es években az ideológiai és politikai reflexiók miatt kialakult egyfajta mentális gát okán Közép-Európa témája először tabu volt, viszont az évtized előrehaladtával és a történelmi események hatására vonzó kulturális és politikai paradigmává vált a román politikusok és értelmiségiek számára, amellyel legitimizálhatták az európai integrációs törekvéseket (Citirigá 2015, lordachi 2012). Ion Aurel Pop történész szerint Közép- Európa nem egy pontosan lehatárolható földrajzi, hanem civilizációs entitás, amelyet multietnikus, vallásilag és kulturálisan sokszínű és egyenlő súlyú országok alkotnak. Nincsenek a térségben szuperhatalmak, de a nagyhatalmaknak figyelembe kell venniük a közép-európai országok akaratát (Pop 2001). Alexandru Paleologu politikus, diplomata és író szerint evidens, hogy Erdély Közép-Európához tartozik, de be kell ismerni, hogy Havasalföldre a Balkán nagyon nagy hatást gyakorolt, még akkor is, ha nem a Balkánhoz tartozik. Andrei Pleçu filozófus, művészettörténész és író véleményében Közép-Európa a „keveredések és kombinációk eufóriája”, a kontrasztok világa, ahol találkozik a „Paradicsom és az Apokalipszis”, „vidám és melankolikus”, valamint „polgári és abszurd” egyszerre (Citirigá 2015, 305).
