Hardi Tamás (szerk.): Terek és tér-képzetek. Elképzelt és formalizált terek, régiók a Kárpát-medencében, Közép-Európában - Nostra Tempora 23. (Somorja-Győr, 2015)
III. A szomszéd államok régiói, elképzelt és formalizált földrajzi terei
190 Hardi Tamás - Mezei István főváros, Pozsony (és közvetlen környéke), valamint a közeli Nagyszombat. A következő várospár Kassa és Eperjes mint egyetlen keleti fejlődési csomópont. Az ország középső részén bontakozik tudatos tervezés hatására a Besztercebánya-Zólyom várospáros és a Vág völgyében a Zsolna-Turócszentmárton várospár is. Mellettük Trencsén és Nyitra városok egyedül képeznek kitörési pontot, gazdasági és vonzási központot. Ezeknek a csomópontoknak a megerősödését a közigazgatási, az oktatási (tágabban szolgáltatási) és a gazdasági jellegű szolgáltatási funkciók (kereskedelem, pénzügyek) együttesen biztosítják. A felsorolt városokon kívül eső területek tartoznak a kevésbé fejlett vagy hátrányos helyzetű területek közé. A Nagykürtös-Késmárk tengely mentén osztható kétfelé az ország, egy nyugati fejlettebb és egy keleti, sokkal fejletlenebb térre. A geopolitika terei a cseh/szlovák közgondolkodásban Szlovákia több évtizedig tartó fokozatos, Csehszlovákián belüli megformálódása azt jelentette, hogy alkalmazkodni tudott az új geopolitikai helyzethez. Szlovákia alárendelődött a cseh fennhatóságnak, ezen belül ki kellett alakítania a maga önálló belső rendjét, ami 1993-ig tartó változékony folyamat volt. Ennél is fontosabb volt számára, hogy el kellett különülnie, el kellett szakadnia Magyarországtól, amelyben a szlovák nép hosszú évszázadok során létrejött, és amelyhez minden hagyománya kötötte. Az 1918-ig létező határozatlan körvonalú Felső-Magyarország (Felvidék) több évszázad alatt kialakult - elsősorban észak-déli - vonzási rendjét kellett az új államnak fölszámolnia és kelet-nyugati irányúvá változtatnia. Ezt a „vonzást” leglátványosabban a vasúti összeköttetéssel lehet érzékeltetni. 1914-ben - a mai Szlovákia területét visszavetítve - négy vasútvonal kötötte össze Galíciával, három Morvaországgal és Sziléziával, kettő Ausztriával és (Magyarország mai területét visszavetítve a múltba) tíz Magyarországgal (Lipták, 1994). Ez a valóságos kapcsolat jelképezi azt a sűrű hálózatot, ami a korabeli Felső-Magyarország és az ország tőle délre eső része között fennállt. Része volt ennek a nyári munkavállalás a mezőgazdaságban, a vándoriparosok munkája, a nagyvárosok (köztük elsősorban Budapest) munkaalkalmai. Ezt a délre irányuló legyezőszerű kapcsolatrendszert kellett Csehország felé forgatni. Ennek egyik fontos elemévé vált a Vág völgye mint Csehországhoz közel eső földrajzi hely. Az itt kiépített ipari üzemek révén az egymást követő modernizációs hullámok érvényesülése napjainkig folyamatosan zajlik. A Szepesség városainak 19. századi ipari-kézművesipari válságát a Vág völgyében folyamatosan zajló iparosítás „oldotta meg”. Az 1939 utáni geopolitikai helyzet, Németország nyomása elindította a nyugat-szlovákiai területeken a gazdaságfejlesztését. Nyugat-Szlovákia iparosítási, fejlődési elsőbbségét a szovjet érdekszféra negyvenéves jelenléte sem törte meg, csak annyiban módosította, hogy vaskohászati üzem építéséhez kapott lehetőséget Kassa az 1960-as években. A második független szlovák állam megalakulását a Szovjetunió felbomlása, majd ezt követően a Csehszlovákiától való elválás tette lehetővé. 1993-ban mint Európa új állama jelent meg Szlovákia a történelem színpadán. Szlovákia önértelmezésében azonnal fontos viszonylatok merültek föl, amelyeknek a felismerése, értelmezése és befogadása meghatározta a közpolitikái cselekvéseket és az országépítő terveket is. Alapvető felismerés lett Szlovákia Közép-Európához tartozása, vagyis hogy Szlovákia egy olyan ország, amely a hajdani Szovjetunió és Nyugat-Európa között terül el, miközben beletartozik a Skandinávia és a Balkán közt húzódó országok sávjába. Vita bontakozott
